Czomba Sándor: 566 mikro-, kis- és közepes vállalkozás részesül kapacitásbővítő támogatásban
A mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat célzó kapacitásbővítő támogatásra 566-an pályáztak sikeresen, az idén januárban indult program keretösszege 6,5 milliárd forint – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/04/Kepernyofoto-2024-04-24-12.27.42-1024x634.png)
Czomba Sándor – MTI/Purger Tamás
Czomba Sándor kiemelte, hogy a programra – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban – eredetileg 4,5 milliárd forint uniós forrás állt rendelkezésre, amit a jelentős érdeklődés miatt 2 milliárd forint hazai forrással megnöveltek.
Magyarországon az egyik legfontosabb a foglalkoztatás folyamatos emelése és a munkanélküliség csökkentése. „Nem állunk rosszul ebben a harcban”, az országon belül azonban jelentős eltérések vannak – mondta az államtitkár.
Példaként a munkanélküliségi ráta változását említette, amely bár országosan 4-4,6 százalék között mozog, vármegyei szinten viszont 1,8 és 10,5 százalék között változik, az előbbi Győr-Moson-Sopron, utóbbi pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét jelöli.
Oda kell több lehetőséget, forrást biztosítani, ahol nagyobb a baj – hangoztatta, jelezve: ezért a kapacitásbővítő támogatásokkal az ország négy régiójára – Észak-Magyarországra, Észak- és Dél-Alföldra, valamint a Dél-Dunántúlra – koncentráltak.
Az államtitkár hozzátette, feltételezték, hogy ezekben a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetű régiókban a nehézségek ellenére is vannak olyan magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek nemcsak meg tudják tartani mostani munkavállalóikat, hanem bővíteni és fejleszteni is tudnak. A pályázati eredmények alapján jól gondolták – fogalmazott Czomba Sándor.
Ismertetése szerint 1080 darab támogatási kérelem érkezett be, 11,3 milliárd forint értékben. Ebből válogatták ki a legjobbakat, 566 mikro-, kis- és középvállalkozás pályázatát, amelyeket meg tudnak valósítani 6,5 milliárd forintból.
Az államtitkár kitért arra, hogy a pályázatnak köszönhetően uniós forrásból nagyságrendileg 2000, a hazai forrásból pedig csaknem 900 új munkahelyet tudnak létrehozni, így összességében majdnem 3000 új munkahely jön létre. Az elhelyezkedők csaknem 80 százaléka regisztrált álláskereső.
Ágazati szinten a legtöbb cég az építőipar, a kereskedelem és a gépjárműjavítás, valamint a feldolgozóipar területéről pályázott – ismertette az államtitkár.
Czomba Sándor kijelentette: minden eszközt, lehetőséget meg fognak teremteni arra, hogy ilyen pályázatokkal segítsék a magyar vállalkozásokat.
Almási Erzsébet, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kapacitásbővítő programot az OFA valósítja meg a GINOP plusz segítségével.
Felidézte, hogy az idén januárban lehetett a programra pályázni, amelyben a munkáltatók maximum 10 ember felvételéhez igényelhettek támogatást. A bérköltség mellett eszközbeszerzési támogatást is igényelhettek, azonban a program megvalósításához a munkaadóknak 30 százalékos önrésszel kellett rendelkezniük.
Az OFA Nonprofit Kft. az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismerteti: a kkv kapacitásbővítő támogatási konstrukció értelmében az új munkavállalók támogatott foglalkoztatási ideje 6 hónap, a nem támogatott továbbfoglalkoztatási kötelezettség pedig 4 hónap. Az új foglalkoztatottra maximum csaknem 2,5 millió forintos támogatás érhető el a hat hónap alatt.
A támogatás célja a kapacitásbővítés mellett, hogy hosszabb távon is segítse a kkv-k alkalmazkodását a zöld és a digitális átállás okozta kihívásokhoz, és ezáltal hozzájáruljon ahhoz, hogy a létrejövő munkahelyek hosszabb távon is fenntarthatók legyenek.
Kapcsolódó cikkeink
A váratlanul alacsony júniusi infláció meglepte az elemzőket
A héten megjelent magyar inflációs adat kellemes meglepetést okozott: a…
Tovább olvasom >K&H kkv bizalmi index: Kettészakadt a kkv szektor – a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján…
Tovább olvasom >Az AI lehet a kulcs az egyszemélyes vállalkozások nyári pihenéséhez
Ma Magyarországon 620 ezer regisztrált egyéni vállalkozó töri a fejét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >