Czomba Sándor: 2024 májusában 36 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma és tovább bővült az aktivitás
A foglalkoztatottság és a gazdaságilag aktívak száma az előző év azonos időszakához viszonyítva párhuzamosan növekedett, miközben a regisztrált álláskeresők száma továbbra is mélyponton van, így a májusi munkaerőpiaci eredmények több szempontból is kedvezőek – értékelte a legfrissebb adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A foglalkoztatottság növelését a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával kell megvalósítani
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a foglalkoztatottak száma 2024 májusában 4,749 millióra bővült, vagyis 36 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.
Az államtitkár kiemelte, hogy töretlenül bővül az aktivitás, azaz folyamatosan olyanok jelennek meg a munkaerőpiacon, akik korábban inaktívak voltak, ez pozitív a gazdaság szempontjából, hiszen teret ad a foglalkoztatottság és a gazdasági teljesítmény további növekedésének. Az előző hónaphoz viszonyítva azonban mind a munkanélküliek számában mind arányukban csökkenés, mutatkozik, köszönhető annak, hogy a munkaerőpiacra lépők szinte azonnal el tudnak helyezkedni.
Czomba Sándor hangsúlyozta, a foglalkoztatottság növelését a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával kell megvalósítani. Ennek elérését támogatja, hogy a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program
Plusz keretében 2030-ig mintegy 460 milliárd forint értékű forrásból indít uniós finanszírozású munkaerőpiaci programokat. Ennek részeként, más programok mellett 2024. május 16-tól 150 milliárdos kerettel elindult a 30 év feletti álláskeresők támogatása.
A kormány célja, a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával az aktivitás további emelése, valamint a 20-64 évesek körében a foglalkoztatottság növelése a jelenlegi 81-ről 85 százalékra. Ezzel is hozzájárulva a gazdasági növekedés újraindításához, valamint a növekedési ütem további emeléséhez – írta értékelésében Czomba Sándor.
Kapcsolódó cikkeink
Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar cégek bő negyedénél bevált a távmunka, a következő egy-két évben nem is szándékoznak változtatni gyakorlatukon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottak száma éves szinten a kereskedelemben és a közigazgatás területén nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

