Rekordszámú csapat részvételével csütörtöktől vasárnapig tartott a Csabai Kolbászesztivál

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 27. 11:12

Békéscsabán, ha a kerítés nincs is kolbászból, a turizmus biztosan abból van – mondta az idei Csabai Kolbászfesztivál megnyitóján Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtök kora este Békéscsabán.

csabaikolb

A politikus elmondta: az első nyolc hónapban 14 százalékkal bővült a vendégforgalom a dél-alföldi régióban, s ebből Békéscsaba egyre nagyobb szeletet hasít ki. Ez kitartó, tudatos építkezés eredménye – mondta, s hozzátette, reméli, hogy az új városvezetés folytatja a turizmus felvirágoztatását, amelyet az előző kabinet kezdett el.

Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a város vendégforgalma a fesztivál százezres látogatottságával vetekszik majd.

Ruszinkó Ádám elmondta, különösen kedves számára, hogy határon túli magyarok is részt vesznek a rendezvényen. „Az 1920-ban meghúzott határok azért nem választanak el egymástól” – fogalmazott.

Hégely Sándor, a fesztivál igazgatója kijelentette, hogy idén sikerült nemzetközi szintűvé emelni a szárazkolbászversenyt, 15 szál kolbászt ugyanis a határon túlról küldtek be zsűrizésre.

A csütörtök délelőtti ifjúsági kolbászgyúró versenyen több mint 200 csapat vett részt, óvodások is jelen voltak a megmérettetésen, ami az igazgató szerint biztosítja, hogy a következő évtizedekben fennmaradjon a csabai kolbász receptje.

Szarvas Péter (független), Békéscsaba újonnan megválasztott polgármestere a kolbász fővárosának nevezte Békéscsabát. A csabai kolbászt 2013-ban hungarikummá nyilvánították, de már a régebbi korokban is minden háznál értéknek tartották – emlékeztetett. A polgármester egy kolbásztortával lepte meg a fesztiválozókat.

Gajda Róbert, a Békés megyei kormányhivatal kormánymegbízottja közölte: 18 év alatt a fesztivál Magyarország egyik legnagyobb gasztronómiai eseményévé nőtte ki magát, „négy napig Békéscsaba lesz az ország fővárosa”. Véleménye szerint a rendezvény hosszú évek óta tartó sikerének titka a Békés megyei emberek vendégszeretete, a csabai kolbász „zsenialitása” és a rendezvény interaktivitása.

Mezei János, a fesztivál idei díszvendégének, Gyergyószentmiklósnak a polgármestere kijelentette: a mostani alkalom a „nemzet egyesítésének” fontos pillanata.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei Igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a rendezvénysorozat a várost és a megyét az ország és a nemzetközi érdeklődés figyelmében tudta állítani, ezen túl a Viharsaroknak, az „ország éléskamrájának” agráriumára is ráirányította a figyelmet.

A megnyitó után Ambrus Zoltán, a fesztivál alapítója, a Csabai Kolbászklub elnöke átadta a nemzetközi szárazkolbászverseny díjait.

A 18. Csabai Kolbászfesztivál vasárnap este ért véget. A rendezvény 18 éves története alatt soha ennyi csapat nem nevezett még a versenyekre – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a fesztivál egyik sajtóreferense. Kibédi-Varga Lajos elmondta: a négynapos rendezvényen hat különböző kolbászkészítő és töltöttkáposzta-főző versenyszámban több mint 1000 csapat vett részt.

A szervezők elmondták, különösen büszkék arra, hogy az ifjúsági kolbászgyúrás 250 csapat részvételével zajlott, idén négy óvodás csapat is benevezett a megmérettetésre. A rendezők szerint ez a záloga annak, hogy a jövőben is fennmaradjon a csabai kolbásztöltés hagyománya.

A szárazkolbászok nemzetközi versenyére a tavalyi 115 kolbásszal szemben 130-nál is több szálat küldtek be zsűrizésre, idén először Erdélyből, Csehországból, Szerbiából és Németországból is érkeztek kolbászok.

A fesztivál a rossz idő ellenére is hozta a már szokásos, százezres látogatószámot – tájékoztatott Kibédi-Varga Lajos. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink