Csupán a hazai kkv-k fele aktív digitálisan
A hazai kkv-k csupán fele aktív digitálisan. Mindössze minden második vállalkozásnak van saját honlapja, és közel minden harmadik cég marketing tevékenység nélkül próbál életben maradni – hangzott el a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, a mobile-first világ kihívásait és lehetőségeit fókuszba állító Google Digital Workshop eseményen. Az online jelenlét óriási lehetőségeket rejt a kkv-szektornak, ezért az idei teendők közé érdemes felvésni a digitális fejlődést és a mobilra optimalizált weboldal létrehozását is – írja a tozsdeforum.hu.
Az okostelefonok robbanásszerű elterjedésével egyre több időt töltünk, és számtalan ügyet intézünk online. Felmérések szerint a napi több órányi internetezés 40 százalékát mobilról végezzük, és a pénzügyi tranzakciók 65 százalékát is erről az eszközről indítjuk el, ami mellett a hazai kkv-k sem mehetnek el szó nélkül.
„A digitalizáció egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a kkv-szektornak, amivel egyelőre kevés cég él. Ezt mutatja a Deloitte felmérése, amely szerint a cégek több mint felének (56 százalék) honlapja sincs, további 29 százalék pedig semmilyen marketing tevékenységet nem végez. Összességében a kkv-k durván feléről mondható el, hogy digitálisan aktívak, tehát bőven van még hova fejlődni ezen a téren” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
„Ezért rendeztük meg a Google Magyarországgal közösen a több állomásos Google Digital Workshop részét képző Digitális Üzleti Tippek eseménysorozatot, ahol hasznos információkkal és tanácsokkal láttuk el a digitális fejlődésre nyitott vállalkozásokat” – tette hozzá a szakember.
„Egy átlagos napon körülbelül 150-szer nyúlunk a mobiltelefonunkhoz, és rosszul érezzük magunkat, ha 2 méternél távolabb van tőlünk az eszköz. A fejlődési irány tehát egyértelmű: ma már nem csak a magánéleti, hanem az üzleti teendőket, a pénzügyeket is el kell tudni intézni a mobilos eszköztár segítségével” – magyarázta Kovács Viktor Zoltán.
„Ezért azt javasoljuk a kkv-knak, hogy az éves projektek közé mindenképpen érdemes beiktatni a digitális fejlődést és a mobilbarát weboldal létrehozását is, hiszen ezek mind hozzájárulhatnak a stabil működéshez és a lendületes növekedéshez” – hangsúlyozta.
Még mielőtt körvonalazódik a mobilra optimalizált weboldal dizájnja és felépítése, érdemes figyelembe venni a fogyasztók igényeit is.
„A 21. század “sorban állása” az oldalbetöltés, és mint tudjuk, senki sem szeret sokáig várakozni. Egy nemrég készített felmérés szerint a mobilozók több mint fele (53 százalék) elhagyja az oldalt, ha az 3 másodpercnél lassabban töltődik be, míg minden második ember a 2 másodperces oldalbetöltést tartja elfogadhatónak” – hívta fel a figyelmet Égly Csaba, a Google közép-kelet-európai régiós üzleti fejlesztési tanácsadója.
„A gyorsaság mellett más szempontokat is érdemes figyelembe venni az online jelenlét kialakításakor. Nagyon fontos a kinézet és hogy az oldal könnyen navigálható legyen, ugyanis negatív felhasználói élmény esetén az emberek közel kétharmada (62 százalék) kisebb valószínűséggel vásárol a cégnél a jövőben” – tette hozzá a szakértő. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: 100 ezer forint alatt vagy 2 millió felett
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes…
Tovább olvasom >Csak a jó fizetés és a pizzaparti ma már nem elég a munkavállalóknak
A munkavállalók jó munkahelyi közérzete ma már nem csupán egy…
Tovább olvasom >K&H: a fiatalok jelentősen csökkenthetik digitális rezsijüket, ha tudatosak
Ma már a digitális rezsi mindenkit érint kisebb vagy nagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: 100 ezer forint alatt vagy 2 millió felett
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes…
Tovább olvasom >Ismét a Carlsberg az UEFA válogatott tornáinak hivatalos söre
A Carlsberg hosszú távú partnerségi megállapodást írt alá az Európai…
Tovább olvasom >A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k
A 2025-ös gazdasági előrejelzések szerint a vállalkozásoknak számos kihívással kell…
Tovább olvasom >