Csúcsminőségű levélgyár a Magyar Postánál!
Legyen kicsi, vagy nagy egy vállalkozás, a postai ügyek intézése megkerülhetetlen napi rutin. A levelek feladásával, a beérkező küldemények szortírozásával, dokumentációjával járó idő és energia a Magyar Posta idén márciusban átadott Elektronikus Posta Központja (EPK) szolgáltatásainak igénybevételével megspórolható. Naszlady Jánossal, a központ projektvezetőjével beszélgettünk.
Naszlady János: A küldeményt az EPK rendszere automatikusan állítja elő, amit aztán e-mailben vagy papíron, igény esetén mindkét módon juttatunk el a címzettekhez. Velünk az is megoldható, hogy a beérkező levelekhez még a papír alapú levél kipostázása előtt digitálisan is hozzájusson a megrendelő. Sőt kérheti úgy is, hogy a saját iktatórendszerébe rakja be a Posta. Így amellett, hogy a belső postázási költségeket szinte a minimálisra redukálja, a cégen belüli rendszerben is jobban nyomon követhetők a levelek, hiszen a digitális és hiteles kép már előre ott van. Kisebb vállalkozások esetében az sem elhanyagolható, hogy nem a saját nyomtatóján nyomtat, ami ugye újabb költségelem.
A központ NATO-beszállítói minősítéssel rendelkezik, ISO biztonsági minősítése alapján valamennyi jogszabálynak megfelel, és mindemellett a megbízó saját rendelkezéseit is figyelembe veszi, így garantáltan nem sérül a levéltitok.
Marketingkampányok komplex lebonyolítása
Az EPK-ban csúcsminőségben nyomják a színes anyagokat, képeket, emellett egy marketingkampány minden résztevékenységét professzionális minőségben végzik.
Mindezek mögött komoly informatikai rendszer áll.
Naszlady János: A képességeinkre alapozva egyre gyakrabban bíznak meg bennünket különböző marketing- és dm-kampányok komplett lebonyolításával. Küldemény-előállítás terén nincs olyan, amit ne tudnánk megoldani. Ha kell, segítünk a célcsoport leválogatásában is. Ehhez rendelkezésünkre áll a saját adatbázisunk, amelyből a kor és nem meghatározása mellett számos egyéb szűrőszempont alapján válogatjuk le mindazokat, akik számára az üzenet releváns. A közhiedelemmel ellentétben a komplex lebonyolítás nem drágább, hiszen munkabért, technikai költségeket és rezsit spórol meg az, aki az egész feladattal bennünket bíz meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
