Csomagolási trendek: alternatív megoldásokkal a környezetért

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 12. 12. 09:10

Ha kiejtjük a szánkon a csomagolás szót, szinte automatikusan tesszük hozzá az olyan kifejezéseket, mint a fenntarthatóság, a körkörös gazdaság vagy a hulladékcsökkentés. Körképünkben csomagolástechnikával foglalkozó cégeket, nyomdákat és kiskereskedőket kérdeztünk alternatív megoldásokról és innovációról, trendekről és igényekről.

A csomagolásnak igen jelentős szerepe van a minket körülvevő világban. A DS Smith olyan fenntartható csomagolási megoldásokat kínál vevői számára, melyekkel hatékonyan tudnak reagálni a vásárlási szokások megváltozására, és amelyekre szüksége van a környezetnek is.

Szabó Levente
sales és marketingigazgató
DS Smith

– Partnereink igényei alapján alternatív megoldásokat javaslunk a műanyag alapú insertek, csomagolóanyagok kiváltására. Lehetőséget látunk az áruszállítás területén az előnytelen rakodásból vagy csomagolásból eredő üres terek csökkentésével. Kollégáink a teljes ellátási lánc mentén gondolkodnak, és már a design brief lépésénél minden egyes apró részletre rákérdeznek, feltérképezve a gyártási, logisztikai folyamatokat – mondja Szabó Levente, a DS Smith sales és marketingigazgatója.

A cég kulcsfontosságú szempontnak tartja, hogy a kihasználatlan tér csökkentését, megszüntetését a beszerzési lánc egészére vonatkozó kihívásnak tekintse. Vevőik olyan innovatív csomagolási megoldásokat vehetnek igénybe, mint a DS Smith „Made2Fit” technológiája, amely egy automatizált csomagolási rendszer, amely kiküszöböli a csomagon belüli kihasználatlan teret, és jelentősen csökkenti a termékek elmozdulását a csomagon belül.

– A környezettudatos termékek és életmód iránti fogyasztói igény erősen jelen van a hétköznapokban. E tekintetben kiemelkedik a DS Smith által elsőként Magyarországon gyártott PaPillOn papírraklap és a hozzá kapcsolódó termékcsalád, mely a teherbírásával, tisztaságával és csíramentességével megváltoztatja a raklapokról alkotott eddigi képet – teszi hozzá Szabó Levente.

Optimális anyagfelhasználással a környezetvédelemért

A hagyományos csomagolóanyagok nagy része műanyagból vagy részben olyan anyagból készült eddig, melyek újrahasznosítása nem egyszerű, vagy nem is megoldható, így nem feltétlenül kell innovatívnak lennie a kartonból, hullámpapírból gyártott dobozoknak, tálcáknak, amelyek kiváltják ezeket a csomagolásokat.

Ifj . Keskeny Árpád
tulajdonos
Keskeny Nyomda

– A papírból készült csomagolóanyagoknál az innovációt leginkább az jelenti, hogy alapanyagban, az alkalmazott technológiákban és a formatervben olyan megoldásokat keresünk, melyek egyaránt megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak és a vevői igényeknek is – mondja ifj. Keskeny Árpád, a Keskeny Nyomda tulajdonosa.

A megrendelői igények nagy változáson mentek keresztül az utóbbi pár évben. Ifj. Keskeny Árpád úgy látja, termékeiknek ötvözni kell az eleganciát és a környezetbarát csomagolóanyag tulajdonságait, s ezeknek a követelményeknek gépparkjuk folyamatos fejlesztésével igyekszik megfelelni, és lehetőség szerint úttörőként bevezetni az elérhető legjobb technológiákat.

A csomagológépek és -anyagok forgalmazásával foglalkozó AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft.-nél úgy gondolják, a hagyományos gyűjtőcsomagolásokat nem könnyű leváltani környezettudatos megoldásokra, mivel a cég legtöbb partnere költséghatékonysági okokból ragaszkodik a kevésbé környezetkímélő csomagolóanyagokhoz. Ennek ellenére a cég foglalkozik környezettudatos innovációval, amelynek egyik legfontosabb eredménye a Green Fill biológiailag lebomló térkitöltő, amely szemben az eddig alkalmazott termékekkel, keményítőből készül, újra felhasználható, komposztálható, de a végtermékként akár a normál szemétbe is helyezhető.

Versenyben a minőségi igények kiszolgálásáért

A Box Print – FSD Packaging Kft. a kartondobozok, display-k és bliszterkartonok mellett ofszet nyomott, kasírozott, színes polcrakész gyűjtődobozokat és tálcákat gyárt. A megrendelői igény szerint olyan csomagolóeszközöket terveznek, amelyek igazodnak az adott termékhez. Folyamatosan a lehető legoptimálisabb anyagfelhasználásra törekednek, s amikor csak lehet, az újrahasznosított papírból készült alapanyagokat ajánlják a klienseknek.

Fazekas Attila
ügyvezető
Box Print – FSD Packaging

– A körkörös gazdaság filozófiája nálunk elsősorban alapanyagaink kiválasztása esetén kap különös hangsúlyt. A Box Print – FSD Packaging Kft. FSC® tanúsítvánnyal rendelkező gazdasági társaság (FSC®C146780), amellyel hitelt érdemlően bizonyítani és igazolni tudja érdekelt feleinek, hogy az általa gyártott és összeállított termékek jól kezelt erdőkből, ellenőrzött forrásból vagy visszanyert anyagokból, illetve ezek keverékéből származik – mondja Fazekas Attila, a cég ügyvezetője, aki azt is hozzátette: a dizájnnal kapcsolatos vevői igénynek sokszor nem felel meg a tiszta recycling-alapanyag, s különösen a prémium termékek esetén nehéz elfogadtatni a környezetbarát választást. A műanyag csomagolóanyagokkal kell árban versenyezni, miközben a vevők egyre nagyobb minőségi igényeket támasztanak, s emiatt a cégnek folyamatosan kell dolgoznia azon, hogy a kockázatalapú gondolkodásmódot a teljes beszállítói láncra kiterjessze.

Seenger Viktor
konstrukciós tervező
Dunapack

A munkaerőhiány következtében a kis- és középvállalkozásoknál is megjelennek az automata csomagológépek, amelyek más típusú csomagolásokat kívánnak, mint az eddigiek. A hullámpapír lemez csomagolóeszközöket gyártó Dunapack Kft. szerint, emiatt olyan csomagolóanyag-megoldásokat kell fejleszteni és gyártani, amelyek kompatibilisek az automata és félautomata gépekkel. A cég számára kiemelt szempont, hogy a hullámpapír doboz megtervezésekor a legkevesebb anyagfelhasználással optimális méretű és térfogatú csomagolást alakítsanak ki.

– A tervezést nagymértékben befolyásolja a fogyasztói csomagolások mérete és alakja, ezért partnereinkkel együttműködve dolgozunk azon, hogy a teljes csomagolásban lévő levegő mennyiségét a lehető leginkább lecsökkentsük – mondja Seenger Viktor konstrukciós tervező.

Természetesen a Dunapack számára is fontos a környezettudatosság. Ennek részeként a cégcsoporton belül újrahasznosítási körfolyamat valósul meg.

A karton térnyerése

A Metsä Group a friss erdei rostokból előállított hajlított dobozkarton és kraftlinerek gyártójaként vezető helyet foglal el az európai gyártók között. A rostok fenntarthatóan kezelt észak-európai erdőkből származnak, főleg azokból, amelyeket a cég anyavállalata birtokol.

– A kartondobozainkhoz szükséges papírpépet a  állítja elő, ami biztosítja a pépek magas konzisztenciáját. Folyamatosan fejlesztjük is a pépeket, hogy kartonjaink a lehető legjobb tulajdonságokkal rendelkezzenek.

A fenntarthatóság a Metsä Group számára is nagy prioritással bír: a cég a fenntarthatóság három pillére – társadalmi, gazdasági, környezeti – közül az utóbbira koncentrál.

Mattyasovszky Hedvig
értékesítési igazgató
Metsä Group

– A klímaváltozás kapcsán a forráshatékonyság és az újrahasznosítás előtérbe került. Kartonjaink előállításához egyre kevesebb nyersanyagot, energiát és vizet használunk, és az újrahasznosítandó hulladék mennyisége is folyamatosan csökken. A Metsä Board nemrég tette közzé új fenntarthatósági céljait 2030-ig, amelyek között szerepel a fosszilismentes üzemek működtetése – teszi hozzá Mattyasovszky Hedvig.

Az elmúlt néhány évben megsokszorozódott azoknak a projekteknek a száma, amelyeknek a célja a korábbi műanyag, illetve fólia vagy nejlon megoldások helyettesítése. Az STI Petőfi Nyomda ügyfelei is egyre gyakrabban választják a kartont a csomagolási alapanyagok közül.

Tóth Zoltán
termékfejlesztési
csoportvezető
STI Petőfi Nyomda

– A tudományos és technikai fejlődés eredményeképpen mára olyan nagymértékű az emberiség nyersanyag- és energiafelhasználása, hogy azt egyre nehezebb kielégíteni. Bár manapság nagy divat mindenre azt mondani, hogy „fenntartható”, ha csupán a nyersanyagok rendelkezésre állását tekintjük, felmerül a kérdés, létezik-e egyáltalán olyan emberi kéz alkotta dolog, ami fenntartható. Büszkeséggel tölt el, hogy az egyik legkönnyebben visszaforgatható, újrafelhasználható alapanyaggal, a kartonpapírral dolgozhatunk – mondja Tóth Zoltán termékfejlesztési csoportvezető.

Miklós Zsolt
ügyvezető
Rondo
Hullámkartongyártó

– A műanyag- és faalapú csomagolásokat a környezetvédelmi tendenciák miatt alapvetően papírból és hullámpapírból készült termékekkel váltja ki a piac – mutat rá a változásokra Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője.

A Rondo fejlesztőrészlege CAD-program és mintakivágó plotter segítségével modellezi a termékcsomagolásokat, így a lehető legkedvezőbb megoldást tudja a vevőknek kifejleszteni, törekedve az anyagfelhasználás minimalizálására és a teljes körű áruvédelemre. A cég rendelkezik olyan szoftverrel is, amely a raklapkitöltés optimalizálását modellezi le, így a termékfejlesztéskor a lehető legoptimálisabb méreteket tudják meghatározni.

– Cégünknél gyakorlatilag teljes mértékben megvalósul a körkörös gazdaság. A termelési, technológiai hulladékként keletkező papírhulladékot hazai alapanyaggyártó cég részére nyersanyagként értékesítjük, az ebből gyártott alappapírból új terméket állítunk elő, így rendkívül alacsony a környezetterhelés – teszi hozzá Miklós Zsolt.

Alternatív megoldásokkal a zöld csomagolásért

A Doroti Pack Kft. évek óta saját fejlesztéssel felszerelve gyártja DorPack-csomagológépeit, lehetővé téve a biztonságos csomagolást az alacsony mikrométeres fóliák használatánál. A cég így biztosítja a költséghatékony csomagolást és a csomagok kisebb ökológiai lábnyomát. A csomagolási megoldásokat úgy tervezik, hogy partnereik termékei fenntarthatóbb és kisebb tömegű csomagba kerüljenek, így minimalizálva a hulladékkeletkezést.

Bakó-Pallang Dóra
nemzetközi kapcsolatok és
marketingmenedzser
Doroti Pack

– A hazai élelmiszerpiacon egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a környezetbarát csomagolóanyagok iránt. A vékony fóliák mellett a papír- vagy papírral kombinált fóliák a legkeresettebbek, ezen belül pedig a papírtálcás skin csomagolási megoldások keltik fel leginkább az érdeklődést. Az automata termékberakó robot a Doroti Pack Kft. legújabb, innovatív fejlesztése, mely lehetővé teszi, hogy partnereink gépi munkát alkalmazzanak a termékberakás tevékenységére, ezáltal növelve a teljesítményüket és a hozamot – mondja Bakó-Pallang Dóra nemzetközi kapcsolatok és marketingmenedzser.

A Poly-Pack Kiskunhalas Kft. 1996 óta foglalkozik hagyományos csomagolóanyag gyártásával, ám a kezdetek óta folyamatosan kutatják és alkalmazzák a környezetet kevésbé terhelő csomagolóanyagok gyártását.

– A folyamatos alapanyag-kutatás és próbagyártások eredményeként növényi alapú csomagolóanyagaival a Poly-Pack Kiskunhalas Kft. a szektor egyik meghatározó szereplőjévé vált. A növényi alap érzékenyebb a hőmérsékleti és páratartalmi ingadozásokra, ezért nagyobb odafigyelést, szaktudást igényel a feldolgozása valamennyi gyártási folyamaton, ugyanakkor előállításához 20-30%-kal kevesebb energia szükséges, mint műanyag társaiéhoz, ezáltal a gyártás ökolábnyoma kisebb – sorolja a zöld csomagolóanyag előnyeit Nagy Krisztina értékesítési vezető. – A Poly-Pack Kiskunhalas Kft. két módon csatlakozik a körforgásos gazdaságba: egyrészt jelenlegi termelési kapacitásának egyre nagyobb hányadát képezi a megújuló forrásból származó csomagolóanyag előállítása. Másrészt létrehoztak egy ÖKO termékcsaládot, amely a műanyag csomagolóanyag gyártása során keletkezett, ún. technológiai hulladék 100%-os visszaforgatásával készül. //

Kapcsolódó cikkeink