Csokoládégyár épül Hatvanban
Miután elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben jöhet a kivitelezés, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa – mondta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.
4-5 közép-európai főváros vizsgáltak meg alaposan, amikor helyszínt kerestek a gyárhoz. Magyarország mellett több érv is szólt: Rania Ghraoui férjével, Bassam S. Ghraoui-val együtt szír-magyar kettős állampolgár, Damaszkusz után Budapest a második otthonuk. Ez párosul a vonzó befektetési lehetőséggel, amely a kedvező pénzügyi és adózási feltételeknek tudható be. Emellett az elhelyezkedés és az időjárás is Budapest mellett szólt.
Azért jöttünk ide, hogy a Ghraoui márka újjászületésével Magyarország felkerüljön a luxuscsokoládé-ipar térképére – jelentette ki az interjúban. A Hatvanban felépíteni tervezett gyárban 12 ezer négyzetméteren hoznak létre 540 új munkahelyet, de már most azt látják, hogy öt-hat éven belül akár meg is duplázhatják ezt a létszámot.
Azt is elárulta, hogy a sikeres próbaüzemet követően Csepelen kezdték meg az átmeneti gyártást, innen látják el leendő üzleteiket.
A tervek szerint a Magyarországon gyártandó évi 1000 tonnányi prémiumcsokoládé 95 százalékát, mintegy 200 millió euró értékben exportra szánják a tulajdonosok. Az Andrássy úti butik szeptemberben nyit, ezt követően november végén nyílik üzlet Párizsban, majd Berlinben. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nő a csokoládéfogyasztás a GLP 1 gyógyszereket szedők körében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kakaóárak miatt újragondolja csokoládéstratégiáját a Mondelēz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hankó Balázs: magyar cukoripar jövőjének alapjait tettük le Szerencsen a jövő generációja számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tulajdonosi garanciával és megfizethető húsvéti bevásárlással készülnek a Breier Csoport CBA és PRÍMA üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


