Csökkent márciusban a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban
Mind az unió egészében, mind az euróövezetben csökkent márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene – mutatják az Eurostat szerdán közölt adatai.
Az EU statisztikai hivatalának szezonálisan kiigazított adatai szerint márciusban az Európai Unió 28 tagállamában (EU28) 0,7 százalékkal, az euróövezet 19 országában pedig 0,5 százalékkal esett vissza a forgalom februárhoz képest. Februárban az euróövezetben még 0,3 százalékkal nőtt, az EU28-ban pedig stagnált a kiskereskedelmi forgalom.
Tavaly márciussal összevetve, naptárhatással kiigazítva 2,1 százalékkal nőtt az euróövezet és 2,4 százalékkal az EU28 kiskereskedelmi forgalma.
A kiskereskedelmi forgalom márciusi visszaesését az EU28-ban és ezen belül az euróövezetben is az élelmiszerek, italok, dohányáruk, a nem élelmiszeripari termékek és a járműüzemanyagok forgalmának csökkenése okozta.
A legnagyobb havi növekedést Finnország (1,1 százalék), Szlovákia (0,9 százalék) és Bulgária (0,8 százalék) érte el, míg Portugáliában 5,2 százalékkal, Dániában 3,9 százalékkal, Észtországban pedig 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Tavaly márciushoz képest a legnagyobb mértékben Romániában (18,4 százalék), Luxembourgban (14,8 százalék) és Bulgáriában (6,2 százalék) emelkedett a forgalom, míg Dániában 4,9 százalékos, Belgiumban pedig 2,2 százalékos csökkenést regisztráltak.
Az Eurostat statisztikái szerint Magyarországon márciusban havi összevetésben 0,2 százalékkal csökkent, tavaly márciushoz képest pedig 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene.
A KSH szerdán azt közölte, hogy a naptárhatástól megtisztított adat szerint a bolti forgalom volumene márciusban 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fulladásveszélyes cumik és mérgező esőkabátok: uniós vizsgálat alatt a Temu és a Shein termékáradata
Babacumik, amelyek fulladást okozhatnak, UV-szűrő nélküli napszemüvegek, tiltott vegyi anyagokat…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >