Csökkent az élelmiszerfogyasztás tavaly Csehországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 01. 11:25

Éves szinten tavaly 1,6 százalékkal csökkent az élelmiszerfogyasztás Csehországban – derül ki a cseh mezőgazdaság tavalyi állapotáról készült jelentésből, amelyet a héten fogadott el a cseh kormány.

Praga

„Az élelmiszerfogyasztás alakulása 2013-ban összhangban van lakossági vásárlóerő alakulásával” – olvasható a dokumentumban.

Hivatalos statisztikai adatok szerint tavaly éves szinten 1,1 százalékkal csökkent a cseh lakosság vásárlóereje. A fogyasztásra szánt kiadások viszont éves szinten 1,7 százalékkal emelkedtek.

Az emberek tavaly elsősorban a hús és húskészítmények fogyasztását mérsékelték, 4,4 százalékkal 74 kilogrammra. Legnagyobb mértékben a marhahús fogyasztása csökkent. Piaci elemzések szerint ez nagyrészt a húsárak emelkedésének következménye.

A friss tejtermékek fogyasztása 1,7 százalékkal emelkedett, de a sajtfogyasztás 3 százalékkal visszaesett. Nőtt a halfogyasztás és tojásból is többet ettek az emberek. A tojás ára tavaly csökkent, a halaké pedig emelkedett.

A burgonyafogyasztás 5 százalékkal esett vissza.

A jelentés szerint továbbra is nagyon drágák az alkoholmentes italok, frissítők. A háztartások élelmiszerekre fordított kiadásainak 20,2 százalékát ez a tétel teszi ki. A kiadások több mint egynegyede a húsra és a húskészítményekre esik. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink