Csökkent az élelmiszerbiztonsági riasztások száma az EU-ban
Az egy évvel korábbiakhoz képest kilenc százalékkal csökkent 2013-ban a tagállamok által leadott jelzések száma az uniós élelmiszerbiztonsági riasztórendszeren keresztül – közölte pénteken az Európai Bizottság.
Az Élelmiszer és Takarmány Gyorsriasztó Rendszeren (RASFF) keresztül az uniós tagállamok és intézmények, valamint Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc hatóságai 2013-ban összesen 3205 esetben adtak le valamilyen jelzést, ezek közül a legtöbb arról szólt, hogy valamilyen élelmiszert vagy takarmányt nem engedtek be az Európai Unióba, a szállítmányt a határon feltartóztatták.
A konkrét riasztások száma 2013-ban 596 volt. A bizottság emlékeztet, hogy a rendszer segítségével sikerült uniós szinten kiszűrni esetlegesen májgyulladást okozó gyümölcskészítményeket, veszélyes mellékhatásokkal járó élelmiszer-kiegészítőket, fertőzött vagy vegyszerrel szennyezett húst és zöldségeket, gyümölcsöket is, továbbá a rendszer segített a tisztázatlan eredetű lóhússal kevert, hamisított hústermékek nyomon követésében, felderítésében is.
A rendszer 35 évvel ezelőtt kezdett működni, Tonio Borg egészségügyi uniós biztos pedig a 2013-as éves jelentés ismertetésekor úgy vélekedett, hogy a riasztó mechanizmus egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszerbiztonsági előírások betartatásában, amelyek a legszigorúbbak közé tartoznak az egész világon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >