Csökkent augusztusban a cseh kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 04. 11:08

Augusztusban éves szinten 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a cseh statisztikai hivatal pénteken.

Prága

A hivatal szerint a visszaesésben szerepe volt a munkanapok alacsonyabb számának is, idén augusztusban egy munkanappal volt kevesebb, mint tavaly. A munkanaphatástól tisztított adatok szerint éves szinten 1,3 százalékkal, havi szinten pedig 0,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.
A kiskereskedelem jelenlegi eredményei azt jelzik, hogy a háztartások fogyasztása stabilizálódott és fokozatosan elmozdul a legrosszabb helyzetből. Ebben a legnagyobb szerepe ismét az autókereskedelemnek van, ahol sok akció van – kommentálta az augusztusi eredményt Petr Dufek, a CSOB bank elemzője. Dufek szerint várható, hogy a következő hónapokban mérsékelten emelkedni fog a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. „Erős növekedésről beszélni azonban még nagyon korai lenne” – fűzte hozzá az elemző. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink