Csökkent a Waberer’s árbevétele, de mérséklődött a vesztesége

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 09. 11:18

Az idei harmadik negyedévben 19,3 százalékkal, 137 millió euróra csökkent a Waberer’s International Nyrt. árbevétele az előző év azonos időszakához képest; rendszeres nettó vesztesége 1,1 millió euró volt, ami 4,5 millió eurós, csaknem 80 százalékos javulás a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Tájékoztatásában a társaság az árbevétel csökkenésének okaként a nemzetközi fuvarozási szegmensnél végrehajtott flottaméret-csökkentést említette. Közölték azt is, hogy a második negyedévhez képest az árbevétel 21,5 millió euróval, 18,6 százalékkal nőtt.
A veszteség csökkenése a beszámoló szerint elsősorban a javuló rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménynek (EBIT), illetve az alacsonyabb adóknak köszönhető. Előző negyedévhez képest a rendszeres nettó eredmény 10,4 millió euróval nőtt – jelezték.
A rendszeres EBIT mintegy 3 millió euróval haladta meg az előző év hasonló időszakának értékét, és pozitív tartományba fordulva 1,2 millió eurót ért el. Az előző negyedévhez képest a rendszeres EBIT 4 millió euróval nőtt.
A harmadik negyedévben a rendszeres kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 8,8 százalékkal csökkent éves összevetésben, 14 millió euróra a tavalyi hasonló időszakban elért 15,3 millió euró után.
Erdélyi Barna, a vállalat vezérigazgatója a beszámoló szerint úgy fogalmazott, hogy a rendkívüli kihívásokkal teli második negyedév után a társaságnak sikerült a hosszú távú stabil működés alapjait lerakni 2020 harmadik negyedéve során.
A tájékoztatás szerint az októberben bejelentett új stratégiai tulajdonos érkezése a javuló működési hatékonysággal párosulva stabil környezetet biztosít a nyereségesség további javulásához.
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer’s International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására – közölték korábban. A Budapesti Értéktőzsde honlapján a Waberer’s közölte, hogy a tranzakció a szokásos versenytilalmi eljárás tárgyát képezi, és várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le.
A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír 1165 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 1340 forint, a legalacsonyabb 562 forint volt. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink