Csökkent a somogyi kereskedők és vendéglátósok többségének árbevétele

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 12. 12:06

A somogyi kereskedők és vendéglátósok több mint felének csökkent az árbevétele a múlt évben a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) felmérése szerint, amelynek eredményéről az érdekképviselet hétfőn tájékoztatta az MTI-t.

A KISOSZ, amelynek csaknem ötszáz tagja van a megyében, minden évben felméri a kereskedelemben és vendéglátásban működő mikro- és kisvállalkozások helyzetét. Ennek az idén különös súlyt ad, hogy a hagyományosan alacsony bérekkel működő kereskedelemben és vendéglátásban is megjelent az elvárt béremelés kötelezettsége, amely jelentős terhet ró a vállalkozásokra – hangsúlyozta Kertész Rezső ügyvezető társelnök.

Az MTI-hez eljuttatott felmérés eredménye – 71 válaszadó alapján – azt mutatja, hogy a vállalkozások egyharmada kevesebb dolgozót foglalkoztat mint korábban, a válaszadók 59 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy nem tudja saját forrásból biztosítani a dolgozók nettó bérének szinten tartását. Ahhoz, hogy az elvárt béremelést teljesíteni tudja, 63 százalékuk veszi igénybe a bérkompenzációt.

A kérdésekre adott válaszok szerint nem egyszerűsödtek az uniós támogatások pályázati feltételei, 63 százalékuk szerint pedig csökkenti a kereskedelmi forgalmukat a közelben működő bevásárló központ, továbbá az általános forgalmi adó és jövedéki adó emelése a többségnél nehezítette a forgóeszköz finanszírozását.

A vállalkozások 90 százalékának nincs devizahitelből finanszírozott fejlesztése, vagy megkezdett beruházása. A devizahitellel rendelkezők csaknem fele viszont szívesen élne az esetleges végtörlesztés lehetőségével – derül ki a felmérésből.

A kereskedelemben és vendéglátásban dolgozó kisvállalkozók szerint az ígéretek ellenére nem csökkent a bürokrácia, és túl sok a rájuk háruló adóteher. A megfogalmazott javaslatok döntő többsége a munkabért terhelő járulékok, a közterhek és adók csökkentésére vonatkozik. E mellett fontosnak tartanák a szürke, illetve fekete kereskedelem és szolgáltatás elleni hatékonyabb fellépést, az egyszerűbb pályázati feltételeket, a szerzői jogdíjak csökkentését, továbbá azt is kérik, hogy a dohánytermékek értékesítését ne korlátozzák a trafikokra.

A mikro- és kisvállalkozások helyzetét felmérő kérdőívek kitöltése egy országos akció keretében történt, összesítés március végén várható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink