Csökkent a román kiskereskedelmi forgalom
Májusban 4,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A szezonális és naptári hatással kiigazított érték szerint a csökkenés 1,6 százalék volt. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 11,6 százalékkal esett vissza, a nem élelmiszerekből 2,5 százalékkal kevesebbet adtak el, az üzemanyag értékesítése ugyanakkor 3,6 százalékkal nőtt áprilishoz képest.
Havi bontásban az idén májusban csökkent először a román kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz mérten.
Ugyanakkor éves szinten májusban 15,8 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi ötödik hónaphoz képest.
Az első öt hónapban 18,4 százalékos bővülést jegyeztek a tavalyi első öt hónaphoz mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 16,8 százalék volt.
Az első öt hónapban 26,5 százalékkal nőtt az élelmiszerek, az italok és a dohánytermékek eladása, a nem élelmiszerekből 16,3 százalékkal adtak el többet, az üzemanyag esetében csaknem 10 százalékos bővülést jegyeztek.
Romániában a kiskereskedelem a gazdasági növekedés fő hajtóereje azt követően, hogy tavaly 15 százalékponttal csökkentették az élelmiszerek áfáját, kiterjesztve valamennyi élelmiszerre és a közétkeztetésre a 9 százalékos kedvezményes kulcsot. Január 1-től négy százalékponttal, 20 százalékra mérsékelték az általános áfakulcsot.
A lakosság vásárlókedvét az is serkentette, hogy tavaly 25 százalékkal emelték az oktatásban és az egészségügyben dolgozók bérét, májustól pedig csaknem 20 százalékkal növelték a minimálbért.
A román kormány az idén 4,2 százalékos gazdasági növekedésre számít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Összeolvad a Mega Image és Profi Rom Food Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idei győztes sorrend: Grand Automotive East, Tesco Magyarország, Nestlé Hungária
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bejgli, töltött káposzta és online csalások – a szaporodó kiberbűnözés miatt ez lehet sokaknak a karácsonyi menü
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar szakmai vezetés is formálta a globális gazdasági döntéseket Dél-Afrikában a történelmi B20 csúcstalálkozón
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

