Csökkent a mezőgazdasági termelés, emelkedtek az árak
A mezőgazdasági ágazat bruttó hozzáadott értéke 2015-ben az előző évi áron 8,0 százalékkal csökkent, folyó áron nem változott, a volumen 3,1 százalékos csökkenését az árak 3,6 százalékos emelkedése kompenzálta – jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az áremelkedés elsősorban a növénytermesztést érintette, a termékcsoporton belül 7,5 százalékos volt a drágulás, az állatok és állati termékek árszínvonala ezzel szemben 1,9 százalékkal mérséklődött.
A növénytermesztés kibocsátásának volumene 8,6 százalékkal csökkent az első előzetes adatok szerint. Jelentősen, 30 százalékkal visszaesett a kukoricatermés a kedvezőtlen száraz időjárás és az előző évi magas bázis miatt. A főbb kalászosok volumenének emelkedésével együtt összességében a gabonafélék kibocsátása 14 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
Az ipari növények kibocsátása 6,4 százalékkal esett vissza, főként a repce, a dohány és a cukorrépa alacsonyabb volumene miatt. A takarmánynövények volumene 11, a burgonyáé 15 százalékkal csökkent, a kertészeti termékeké viszont 2,9 százalékkal nőtt. A gyümölcstermés volumene 4,3 százalékkal csökkent, ám a drágulás 26 százalékos volt.
Az állattenyésztés teljes termelési volumene összességében 5,6 százalékkal emelkedett, az élő állatok kibocsátása 6,7, az állati termékeké 3,5 százalékkal bővült. A baromfi, a sertés, a szarvasmarha, az állati termékek közül pedig a tej kibocsátása is nőtt. Utóbbi jelentős áresése az egész termékcsoport árszínvonalát mérsékelte – írja a KSH.
A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2,5 százalékkal bővült idén az egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozói jövedelem 5,9 százalékkal volt alacsonyabb. A munkaerőegységre jutó reáljövedelem 6,7 százalékkal csökkent – áll a KSH közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >