Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az EU-ban decemberben
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban decemberben havi és éves összevetésben is.

Máltán bővült a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal a forgalom
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn azt közölte, hogy decemberben az euróövezetben 2,7 százalékkal, az Európai Unióban pedig 2,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom novemberhez képest, amikor az euróövezetben és az EU-ban is 1,2 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak októberrel összevetve.
Éves összevetésben az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom a novemberi 2,5 százalékos csökkenés után decemberben 2,8 százalékkal esett, míg az EU-ban a novemberi 2,1 százalékos csökkenést követően decemberben 2,5 százalékkal zsugorodott. Novemberhez képest Szlovákiában nőtt a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom decemberben, továbbá Ausztriában (1,6 százalék) és Romániában (1,3 százalék). A kiskereskedelmi forgalom havi szinten a legjelentősebben Hollandiában (-6,3 százalék), Németországban (-5,3 százalék), illetve Luxemburgban (-3,8 százalék) mérséklődött.
A tavalyi év utolsó hónapjában éves bázison Máltán bővült a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal a forgalom. A második legnagyobb növekedés Romániában volt 5,3 százalékkal, majd Spanyolországban 4,6 százalékkal. A legjelentősebb éves csökkenés Belgiumban volt, 9,2 százalékos, majd Dániában 8,4 százalékos és Svédországban 7,1 százalékos.
Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom havi szinten 1,0 százalékkal csökkent, éves összevetésben pedig 3,9 százalékkal esett decemberben – az Eurostat honlapján szereplő adatok szerint.
Kapcsolódó cikkeink
EU-s kompromisszum: maradhat a „vegán burger”, de „vegán steak” és „vegán bacon” nem jöhet a címkékre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU-s megállapodás: erősítenék a gazdák alkupozícióját, és korlátoznák a „húsos” elnevezéseket az alternatív fehérjéknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: A hóhelyzet alakította a boltok forgalmát januárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ámon Olivér driftelt az ALDI parkolójában – reklám lett a vége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


