Csökkent a boltok száma, de nem annyival

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 23. 11:30

A piaci nehézségek ellenére a boltok számának csökkenése nem ugrott meg 2020 első félévében a korábbiakhoz képest. Az értékesítőhelyek száma ugyan csökkent 1.580 bolttal, de volt már ennél több is. Igaz, ezen belül iparcikkes boltból háromszor több zárt be, mint élelmiszeresből. De hát igaz az is, hogy a második félév még nem ért véget.

2020 első félévében 1.580 darabbal csökkent a boltok száma. A korábbi években folyamatosan, évről-évre karcsúsodott a bolthálózat, de az első félévi boltszám csökkenésében például 2017-ben és 2018-ban is nagyobb mértékű volt a leépülés, igaz, 2019-ben viszont kisebb.

Korábban arra lehetett számítani, hogy a koronavírus járvány okozta gazdasági bajok közepette a korábbi éveknél nagyobb számban kényszerülnek a boltosok végleg lehúzni a redőnyt, de végül nem így történt:

2010-től 2019-ig bezárólag az éves boltszám csökkenés átlaga 2.768 volt, aminek értéke persze hullámzott egyik évről a másikra. A boltszám csökkenésének irányzata azonban állandó volt, a boltos piac folyamatos bővülése mellett átalakult és az értékesítőhelyek számát tekintve kisebb lett a kiskereskedelmi hálózat az elmúlt években.

2020 első felében a boltos piac kikászálódott a gödörből, az átlagot tekintve persze, a nyári hónapokra elérte az előző évi szintet. A foglalkoztatás is megközelítette a korábbit, így megkapaszkodhattak a hagyományos boltok az áprilisi zuhanást követően:

Azért az iparcikkes boltokból háromszor több zárt be

Eltérő ütemben, de csaknem minden áruterületen csökkent a boltok száma:

Az áprilisi boltzár nyomán a ruházati piac szenvedte el a legnagyobb piacvesztést, így nem véletlen, hogy a bezárt iparcikkes boltok közel fele ruházatis volt. De csökkent például a bútorboltok, játékboltok, könyvesboltok száma is. Turkálóból is kevesebb maradt.

Kistelepülések: nem volt törés

Kisboltosok egyik tapasztalata volt, hogy a lakóhelyhez közeli vásárlási lehetőség is felértékelődött a járványidőszak alatt. Így a boltos kistelepülések száma gyakorlatilag nem változott 2020 első félévében (eggyel lett kevesebb mindössze a bolt nélküli falvak száma):

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink