Csökkenőben a szombati vásárlókedv Németországban
A német fogyasztók számára továbbra is a szombat az első számú bevásárló nap. Még akkor is, ha ez a szám csökkenő tendenciát mutat: a megkérdezetteknek már csak 18%-a vásárol legszívesebben ezen a napon szemben a 2022-es 24%-kal – állítja a Bring-Labs „Shopper Guide 2023” című felmérésének alapján.
A felmérés 4340 felhasználó megkérdezésével és az applikációban szereplő név nélküli bevásárlólisták elemzésével zajlott augusztus 1. és 7. között.
A Shopper Guide eredményei szerint a német vásárlók számára is egyre fontosabbak az üzletek ajánlatai. Míg 2021-ben a megkérdezettek 41%-a jelezte, hogy számára az ajánlatok „nagyon fontosak” és 2022-ben a válaszadóknak már 46%-a tartotta őket jelentősnek, addig 2023-ban ez az arány már 55% volt. A fogyasztók több mint fele (54 százalék) tanulmányozza át alaposan az ajánlatokat rendszeresen, és tekint azokra a heti bevásárlás tervezésének részeként. Mi több, háromból ketten (63 százalék) az aktuális ajánlatok és akciók alapján hoznak döntéseket és minden második válaszadó (53 százalék) még az üzletet is ezek alapján választja ki.
A bevásárlókosárba kerülő termékek megválasztásakor a felmérés szerint a németek ragaszkodnak a megszokottakhoz. A bevásárlólisták első három helyén álló termékek és ezek sorrendje 2020 óta változatlan: az első helyen a tej áll, ezt követi a tojás és a paradicsom. A ranglista további helyein a sorrend 2023-ban a következőképpen alakult: 4. kenyér, 5. sajt, 6. joghurt, 7. vaj, 8. banán, 9. uborka, 10. burgonya.
Kapcsolódó cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >Németországban egyre több vásárlót vonzanak az élelmiszerek a drogériákba
Egyre nagyobb szerep jut a drogériák élelmiszer-kínálatának a német fogyasztók…
Tovább olvasom >Javult a GfK májusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által várt romlás helyett javult a nürnbergi GfK…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >