Csökkenő piac, növekvő vállalatok

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 27. 08:00

A pénzügyi válság átstruktúrálta a külföldi és hazai piac alapvető hitelviszonyait, előtérbe engedve a hiteleket elkerülhetővé tévő eszközök terjedését. Igazi növekedés nem történt, sőt az előzetes adatok szerint tovább csökkent a piac 2009-ben is. Bár a feltételek előnyösek, alacsonyabbak a költségek, nincs szükség fedezetre, ám Magyarországon még mindig kevés kis- és középvállalat él a faktorálás lehetőségével.A Magyar Faktoring Szövetség széles körben publikált adatai szerint mindössze 2,5 százalékkal részesedett a fakto-ringszolgáltatás 2008-ban a hazai GDP-ből, miközben az EU-ban csaknem háromszorosa ez az arány. Holott a magyar kis- és középvállalati szektor kifejezetten tőkehiányosnak minősül nyugat-európai társaikkal, vagy éppen hazai versenytársaikkal szemben. Az adatok azért is meglepőek, mert a magyar kkv-k tőkeellátottsága jóval alacsonyabb, mint az európai versenytársaké.
A kínálat viszonylag széles, a bankok közül többen is létrehozták a csak az erre az üzletágra szakosodott cégeiket. A piac összességében csökkent, de ez eltérően érintette a cégeket; egyesek növekedtek, míg mások csak visszaesést könyvelhettek el.
Ugyanakkor az is tény, a hitel kiszorulása önmagában nem teremti meg a faktorálás piacát, hiszen sok függ a potenciális ügyfelek minősítésétől, hitelképességétől. A hazai kis- és középcégek többsége azonban, a banki kockázati számításokat alapul véve, rosszabb adósnak számít, mint a partner multinacionális vállalatok.
Ugyanakkor erőteljesen változik a faktorálás szerepe is a vállalkozások hitelhez juttatásában. Korábban a faktoring tulajdonképpen a hitelek mellett meghúzódó egyik vállalati finanszírozási módot jelentette. Ma azonban a szolgáltatás ennél lényegesen többet nyújt: a követeléskezelés egyik módja. A piacon lévő faktorcégek közül többen nem csupán megvásárolják ügyfeleiktől a követelést, hanem nyilvántartják, és ha kell, behajtják a kinnlevőségeket. Valószínűleg egy multinacionális nagyvállalattal szemben hathatósabb fellépésre képes egy bank vagy egy ismert faktorház, mint a kisvállalkozó.
A piaci helyzet romlása azonban megköveteli új, vagy szélesebb körű szolgáltatások nyújtását. A faktorcégek most nem egyszerűen felvásárolják a követeléseket, hanem segítenek a piaci kockázatok felmérésében, nyilvántartják és behajtják az adósságokat.
A Magyar Faktor Szövetség tagvállalatai 2008-ban 4 400 ügyfél számára 815 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le. A partnerek 25 százaléka a mikro-, 45 százaléka a kisvállalkozások közé tartozott, egy-egy üzlet értéke nem érte el átlagosan a 200 millió forintot.

Kapcsolódó cikkeink