Visszakoznak a magyar szójatermelők

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 03. 11:25

Nettó 97 ezer forint a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozó, egy tonnára vetített ár, amelyet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tájékoztató jelleggel tett közzé. Az illetékes bizottság ülésén elhangzott: közepes vetőmag keresletre számítanak 2016-ban. Növekvő érdeklődés kísérheti a sörárpát, a szójatermesztési kedv viszont csökkenhet, holott a a kormányzatnak nagy tervei voltak a magyar szójával kapcsolatban.

szoja

Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a visszajelzések szerint közepes vetőmag keresletre lehet számítani a tavaszi kalászosok esetében. Vetőmagból ókészlet nincs, érdemi minőségi problémákkal nem kell számolni.

Takács Géza kifejtette: 2020-ig a fehérjenövények, köztük a GMO-mentes szója termesztéséhez hektáronként 60 ezer forint támogatást kapnak a gazdák, így az elmúlt évben a termőterület és a szóját termesztő gazdaságok száma jelentősen megemelkedett: 2015-ben több mint ötven százalékkal nagyobb területre, 77 ezer hektárra vetettek szóját. A sok esetben hiányzó feltételek és tapasztalatok miatt a termelés színvonala csökkent. A gondokat a kedvezőtlen időjárás is tetőzte. Emiatt várhatóan 2016-ban némileg alábbhagyhat a szójatermelési kedv. A növekvő termeléssel párhuzamosan egyébként a szója vetőmag termesztése is megnövekedett. Holott a szaktárcának nagy tervei voltak a szójával, tavaly a németországi Ulmban, Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: Magyarország agrártámogatási oldalon is ösztönözni kívánja a fehérjenövény termelést céljai elérése érdekében. Az első mérhető eredmény, hogy várakozásainkat felülmúlóan a 2014-es 42 ezer hektáros szója vetésterület 2015-ben 72,2 ezer hektárra nőtt. 2020-ig csak a támogatásoknak köszönhetően 120 ezer hektárra nőhet a szójatermő területek nagysága, amit a következő évek öntözésfejlesztési programja és a növekvő piaci kereslet növelhet tovább.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács idén is közzé tette a tavaszi kalászosok II. szaporulati fokú vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató árat. Ennek mértéke 97.000 forint + áfa tonnánként, mely zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.

A tájékoztató ár meghirdetése mértékadó jelzés a vetőmag nemesítésével, előállításával és forgalmazásával kapcsolatos termékpálya szereplőinek, amely azt üzeni, hogy a vetőmaggal való foglalatosság szükséges tevékenység, s a biológiai alapok folyamatos biztosításával nélkülözhetetlen eszköze a mezőgazdasági termelésnek. A tájékoztató ár jelzés a vetőmag-szaporítók felé, hogy készleteiket ne árugabonaként, hanem vetőmagként értékesítsék, biztosítva a gazdálkodók számára szükséges mennyiségű vetőmagkészletet.

Az összesítések szerint az elmúlt években a tavaszi árpa és zab vetőmag értékesítési átlagára hullámzott. Míg a tavaszi árpa tonnája 2010-ben 67 ezer forintba került, addig 2013-ban ezért a mennyiségért már majdnem a dupláját fizették ki, az elmúlt évben pedig 93 ezer forintot fizettek érte. Hasonló figyelhető meg a zab esetében is, itt 2015-ben 1 tonna zab vetőmagért átlagosan 91 ezer forintot kellett fizetni. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink