Csökkenhet a fogyasztóvédelmi bírság, ha a cég igyekszik megfelelni a jogszabályoknak

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 01. 11:15

Fogyasztóvédelmi ügyekben enyhítheti a kiszabott bírságot, ha a vállalkozás igazoltan érdemi erőfeszítéseket tesz a jogszabályoknak való megfelelés érdekében – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.

gvh_logoA tájékoztatás szerint október elsején lépett hatályba a GVH és a hivatal versenytanácsa elnökének módosított közös közleménye a bírság összegét meghatározó szempontokról fogyasztóvédelmi ügyekben. A közlemény nem rendelkezik jogszabályi kötelező erővel, azzal a piaci szereplők eligazodását segíti a hivatal.

A GVH nem önmagában a vállalkozás megfelelési programjának létét, hanem az adott ügyben, a megfelelés érdekében tett konkrét és érdemi törekvéseit értékeli enyhítő körülményként – hangsúlyozzák.

Az érdemi megfelelési erőfeszítés bírságenyhítő tényezőként akkor vehető figyelembe, ha a vállalkozás igazolni tudja, hogy külső, független (szakmai) szervet, vagy személyt (ügyvédet) keresett meg a megfelelés szándékával a GVH által jogsértőnek ítélt reklámok közzététele előtt, valamint figyelembe vette a független tanácsadó szervezet állásfoglalását kereskedelmi gyakorlatának, és kommunikációs eszközeinek tervezésekor.

A közleményben némileg módosult a bírság kiinduló összegének meghatározása. A GVH – ha a bírság összegének megállapításakor nem a kommunikációs költségekből indul ki – a jogsértéssel érintett áruk eladásából realizált, időarányos, a vizsgált időszakhoz és a jogsértő kereskedelmi gyakorlathoz köthető árbevétel 5 százalékát tekinti a bírság kiinduló összegének – áll a hivatal közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink