Csökken az Agrár Széchenyi Kártya kamata
A péntekre virradó éjszaka megjelent kormányrendelet alapján csökken az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel kamata. A legfeljebb 100 millió forint összegű folyószámla hitelkeretek esetében évi fix 5% lesz a kamatszint.
A gazdaságfejlesztési miniszter 25/2023. (IX. 28.) GFM rendelete alapján csökken az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel kamata – írja a Bankmonitor. A legfeljebb 100 millió forint összegű folyószámla hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások jogosultak évi fix 5%-os kamat mellett szerződést kötni a módosításról szóló rendelet hatálybalépését követő 9 hónapon belül. (A változás szeptember 29-én – a kihirdetés másnapján – lép hatályba, innen indul a 9 hónapos határidő.) Ez a döntés nem okozott meglepetést, már korábban bejelentette az agrárminiszter ezt a lépést. A bejelentésről itt olvashat részleteket.
Növelik az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó kamattámogatást
Az Agrár Széchenyi Folyószámlahitel esetében a vállalkozások által megfizetendő kamat az egyhavi BUBOR értékével volt egyenlő. Gyakorlatilag a konstrukció normál kamata két részből áll: az egyhavi BUBOR értékét 4 százalékponttal megnövelik. Ebből jött le 4% kamattámogatás. A jövőben a kamattámogatás mértékét megnövelve érik el azt, hogy a vállalkozások által megfizetendő kamat évi fix 5%legyen. A rendelet erről az alábbiakat mondja ki: Az extra kamattámogatás megszűnik abban az esetben, ha az egyhavi BUBOR értéke 5%-ra csökkenne. Ez érthető is, hiszen ebben a helyzetben az extra kedvezmény már értelmét vesztené.
Mekkora pénzügyi előnyt jelenthet a változás?
Szeptember 28-án az egyhavi BUBOR értéke 12,96% volt, a korábbi szabályok alapján ennek megfelelő kamatot kellett fizetnie a vállalkozásoknak. Egy 50 millió forint összegű hitelkeret teljes kihasználtsága esetén ez a kamatszint egy év alatt 6,48 millió forint kamatkiadást eredményezne. Az új szabályok alapján a kamat 5% lenne, a korábban említett 50 millió forint összegű hitelkeretre ez egy évre 2,5 millió forint kamatköltséget eredményezne a hitelkeret folyamatos 100 százalékos kihasználtsága mellett. Vagyis a változás miatt közel harmadára csökkenne a cég kamatköltsége. Ráadásul az új szabályok értelmében a kölcsön kamatkockázata is megszűnik, hiszen a kamattámogatás mértékét is a BUBOR alakulásához kötötték. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a rendelet értelmében a kamattámogatás maximális mértéke 14% lehet.)
Bankmonitor
Kapcsolódó cikkeink
Feldman Zsolt: 125 ezer gazdálkodó jutott már előleghez idén
A korábbihoz képest idénre megváltozott európai uniós mezőgazdasági támogatási rendszerben…
Tovább olvasom >Hódmezővásárhelyi talajszelvény lett az Év Talaja
Idén a Magyarország Talaja címet a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a…
Tovább olvasom >Táblára szóló online hibridválasztó megoldást mutatott be a Syngenta
Megérkezett Magyarországra a Syngenta legújabb digitális fejlesztése, a Cropwise Seed…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: Az alacsony árak ellenére is kedvezőbbé váltak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
A 2023 első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >Tetra Pak: A fogyasztók 54%-a a bolygó jövőjét is figyelembe veszi az élelmiszerek kiválasztása során
A 2023-as Tetra Pak Index szerint a fogyasztók az élelmiszerek…
Tovább olvasom >ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI
Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a…
Tovább olvasom >