Csökken az Agrár Széchenyi Kártya kamata
A péntekre virradó éjszaka megjelent kormányrendelet alapján csökken az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel kamata. A legfeljebb 100 millió forint összegű folyószámla hitelkeretek esetében évi fix 5% lesz a kamatszint.
A gazdaságfejlesztési miniszter 25/2023. (IX. 28.) GFM rendelete alapján csökken az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel kamata – írja a Bankmonitor. A legfeljebb 100 millió forint összegű folyószámla hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások jogosultak évi fix 5%-os kamat mellett szerződést kötni a módosításról szóló rendelet hatálybalépését követő 9 hónapon belül. (A változás szeptember 29-én – a kihirdetés másnapján – lép hatályba, innen indul a 9 hónapos határidő.) Ez a döntés nem okozott meglepetést, már korábban bejelentette az agrárminiszter ezt a lépést. A bejelentésről itt olvashat részleteket.
Növelik az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó kamattámogatást
Az Agrár Széchenyi Folyószámlahitel esetében a vállalkozások által megfizetendő kamat az egyhavi BUBOR értékével volt egyenlő. Gyakorlatilag a konstrukció normál kamata két részből áll: az egyhavi BUBOR értékét 4 százalékponttal megnövelik. Ebből jött le 4% kamattámogatás. A jövőben a kamattámogatás mértékét megnövelve érik el azt, hogy a vállalkozások által megfizetendő kamat évi fix 5%legyen. A rendelet erről az alábbiakat mondja ki: Az extra kamattámogatás megszűnik abban az esetben, ha az egyhavi BUBOR értéke 5%-ra csökkenne. Ez érthető is, hiszen ebben a helyzetben az extra kedvezmény már értelmét vesztené.
Mekkora pénzügyi előnyt jelenthet a változás?
Szeptember 28-án az egyhavi BUBOR értéke 12,96% volt, a korábbi szabályok alapján ennek megfelelő kamatot kellett fizetnie a vállalkozásoknak. Egy 50 millió forint összegű hitelkeret teljes kihasználtsága esetén ez a kamatszint egy év alatt 6,48 millió forint kamatkiadást eredményezne. Az új szabályok alapján a kamat 5% lenne, a korábban említett 50 millió forint összegű hitelkeretre ez egy évre 2,5 millió forint kamatköltséget eredményezne a hitelkeret folyamatos 100 százalékos kihasználtsága mellett. Vagyis a változás miatt közel harmadára csökkenne a cég kamatköltsége. Ráadásul az új szabályok értelmében a kölcsön kamatkockázata is megszűnik, hiszen a kamattámogatás mértékét is a BUBOR alakulásához kötötték. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a rendelet értelmében a kamattámogatás maximális mértéke 14% lehet.)
Bankmonitor
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez…
Tovább olvasom >Nagy István: Meg kell védeni az európai gazdákat
Az európai gazdákat, az európai polgárok mindennapi kenyerét meg kell…
Tovább olvasom >AM: kulcsfontosságú az állatorvos-tudományi képzés
A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezekre a megváltozott fogyasztói trendekre számíthatunk 2025-ben
A háborúk, a járvány és a gazdasági nehézségek által beárnyékolt…
Tovább olvasom >Az AI és a közösségi média felforgatta a vásárlási szokásokat
A technológia fejlődésével a fogyasztói magatartás is jelentősen átalakult, a…
Tovább olvasom >A KSZGYSZ díjazta a hazai környezetipar területén kiemelkedő eredményeket felmutató cégeket és személyeket
A fenntartható jövő formálásában meghatározó szerepet játszó cégeket és szakembereket…
Tovább olvasom >