Csökken a csapolt sörfogyasztás Magyarországon
A gazdasági válság a hazai magyar söripart is megviselte, tavaly több mint tíz százalékkal csökkent a forgalma – tudtuk meg a Magyar Sörgyártók Szövetségének sajtótájékoztatóján.
Míg a magyar piacon történt értékesítés 9 százalékkal csökkent, addig – az export visszaesésének következtében – a teljes értékesítés 12 százalékkal volt kevesebb, mint 2008-ban. Az eladás jobban visszaesett a vendéglátásban, mint a kiskereskedelemben; tehát egyre kevesebb hordót ütnek csapra. A boltokban pedig az üveges söröknél jobban fogytak a dobozosok. Legnagyobb vesztesek a minőségi kategória márkái voltak, míg az olcsóbb termékek forgalma csupán egy százalékkal csappant meg.
Tavaly tovább romlott a söripar adófizetési képessége: összesen 53 milliárd forintnyi áfával és jövedéki adóval járult hozzá az állami költségvetéshez, amely 4,4 milliárd forinttal volt kevesebb az előző évinél. Sajnos bevált az iparág prognózisa, mely szerint a jövedéki adó és ÁFA emelése csökkenti majd a fogyasztást és az állam adóbevételeit. A zsugorodó fogyasztás ellenére a sörgyáraknál nem volt dolgozói leépítés, s ha a mezőgazdaságot, a vendéglátást és a kiskereskedelmet is beleszámítjuk, több tízezer embernek adnak munkát.
Sajnos az idei gazdasági kilátások sem jók: a fogyasztásban még további csökkenés várható, mivel az év elejétől érvényes további 10 százalékos jövedéki adó emelés mind az eladásokat, mind a gazdaságosságot sújtja. Ez tovább nehezíti a magyar söripar kilábalását a gazdasági válságból – írja a Szabad Föld Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >