Csípőteleken járt a 15. Coop Rally mezőnye

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 09. 09. 09:27

Tavaly kényszerűen törölni kellett a pandémia miatt, idén azonban 15. alakalommal is elrajtolhatott a Coop Rally mezőnye. A jubileumi futam részvevőit a Sole-Mizo Zrt. is vendégül látta Csípőteleken, a „csodafarmon”.

A magyar élelmiszeripar életében már ikonikussá vált futam – melynek fővédnöke Nagy István agrárminiszter – az élelmiszergazdaságot állítja a középpontba, és legfőbb célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a hazai élelmiszer-előállítás fontosságára. Bár ezt a járvány időszakában is bizonyította az élelmiszeripar, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen jelentős értéket képviselnek a hazai alapanyagból előállított magyar termékek, melyek nem csak minőségben, de árban is képesek felvenni a versenyt az import áruk többségével.

A programsorozat egyúttal remek lehetőséget biztosít arra is, hogy a résztvevők megismerjék egymást és egymás értékteremtő tevékenységét. A több mint 100 autóból álló mezőny a kétnapos verseny során most Nyugat-Magyarországot járta be, és útjuk alatt több hazai élelmiszeripari üzemet és Coop üzletet is érintettek. A rallyn minden évben részt vesznek többek között a Coop kiskereskedelmi üzletlánc beszállító partnerei – így a Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. is –, az államigazgatás szakemberei, valamint hazai élsportolók és hírességek. A versenyzőket a Sole-Mizo Zrt. a második versenynapon látta vendégül Csípőteleken.

A Bóly Zrt.-hez – mely szintén a Bonafarm Csoport tagja – tartozó telep Közép-Európa egyik legmodernebb tehenészeti telepe, és egyben a tejipari vállalat alapanyagbeszállítója. A sajtótájékoztatót telepbejárás követte, mely során a versenyzők bepillantást nyerhettek a tejelőszarvasmarha-telep életébe, az ott zajló tevékenységekbe. Az esemény sztárja a Sole-Mizo Zrt. népszerű terméke, a Mizo Túró Rudi volt, mely idén ősztől már megújult külsővel kerül a boltok hűtőibe. A Mizo brand jól ismert boci foltjai szeptembertől barna színnel tündökölnek az új csomagoláson, míg a különféle ízeket csábító termékképekkel illusztrálja a gyártó. A termékcsalád népszerűsége generációk óta töretlen, mivel a Mizo Túró Rudik hazai tejből előállított magyar termékek és utánozhatatlan ízvilágukkal bárkit magával ragadnak. Nem történt ez másképp a rally résztvevőivel sem!

Kapcsolódó cikkeink