Csehországban stagnált a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben
Csehországban stagnált a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben éves szinten; augusztushoz hasonlítva pedig 0,4 százalékkal csökkent – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
Augusztusban éves összehasonlításban 1,5 százalékos volt növekedés a naptári hatásoktól megtisztítva.
A naptári hatások figyelembe vétele nélkül szeptemberben éves szinten 0,4 százalékos növekedés volt. Míg az élelmiszerek eladása 2,1 százalékkal csökkent, addig az iparcikkeké 2,6 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok eladása 1,1 százalékkal csökkent.
„Szeptemberben csak néhány iparcikk, háztartási és építkezési kellékek, számítógépek és hasonló berendezések, illetve az egészségügyi cikkek és gyógyszerek forgalma emelkedett” – mutatott rá Marie Bousková, a statisztikai hivatal szakigazgatója.
Változatlanul jól megy az internetes üzleteknek, amelyek forgalma szeptemberben éves összehasonlításban 19,7 százalékkal bővült.
A ruházati cikkek és a lábbelik forgalma éves szinten 18 százalékkal volt alacsonyabb szeptemberben, ezeknek a cikkeknek a forgalma legutóbb januárban nőtt. Szintén alacsony volt az érdeklődés a szabadidős tevékenységhez és a sportoláshoz szükséges kellékek iránt, a szeptemberi csökkenés 3 százalékot tett ki. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén 112 millió eurós beruházással gyorsítja növekedését a Penny Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós biztos: új rendelet erősíti a gazdák és a kisebb beszállítók védelmét az élelmiszerláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

