Csehországban nőtt a kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága
Nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált hazai és külföldi turisták száma a második negyedévben Csehországban, de továbbra is hiányoznak a gazdagabb turisták, elsősorban az oroszok, kínaiak és az amerikaiak – állapította meg a cseh statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

Nőtt a kihasználtság
A csehországi szállodákban, panziókban és kempingekben az április-júniusi időszakban 5,8 millió turista szállt meg, ami 14,3 százalékos növekedés egy év alatt. A hazai turisták száma 4 százalékkal, a külföldieké pedig 31 százalékkal emelkedett. A vendégéjszakák száma 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint a járvány előtti 2019-es év azonos időszakában.
A turizmusban a szolgáltatások bevételei 0,7 százalékkal növekedtek. A nemzetgazdaságban a szolgáltatási szektor bevételei éves összehasonlításban viszont 3,5 százalékkal csökkentek, a legnagyobb visszaesés, 11,3 százalék, a közlekedésben és a raktározás terén mutatkozott meg.
„Bár az idegenforgalom adatai már megközelítik a 2019-es esztendő adatait, jól látható, hogy a turisták spórolnak, kevesebbet költenek, mint korábban. Ez elsősorban a látogatások idejének lerövidítésében mutatkozik meg”
– állapította meg Ladislav Vesely, a Slevomat szakportál igazgatója a CTK hírügynökségnek nyilatkozva. Rámutatott, hogy az ukrajnai háború miatt hiányoznak az orosz és a kínai turisták, de az amerikaiak is, akik általában többet költöttek az átlagos turistáknál.
„A német turisták száma ugyan folyamatosan emelkedik, de a szállodákban még most is 14,5 százalékkal kevesebb német szállt meg, mint 2019-ben”
– jegyezte meg Ladislav Vesely.
Jaroslav Svoboda, a Czech Inn Hotels szállodalánc tulajdonosa szerint az is probléma, hogy a szomszédos országokkal összevetve Csehországban alacsonyabb a szolgáltatások színvonala, illetve nem emelkedik a szomszédokéhoz mérhető ütemben.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordmennyiségű sört exportált tavaly Csehország
Rekordmennyiségű, 6,13 millió hektoliter sört exportáltak tavaly a csehországi sörgyárak…
Tovább olvasom >Prága is a tömegturizmus csapdájában vergődik
Prága világhírű látnivalói minden évben turisták millióit vonzzák, de a…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb belföldi, vidéki úti cél tavaly
Siófok ismét az ország legnépszerűbb vidéki úti célja lett a…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC: bíznak a magyar cégvezetők a makrogazdaság növekedési pályájában, óvatosak saját vállalatuk kilátásait illetően
A magyar cégvezetők 70 százaléka szerint gyorsul a következő 12…
Tovább olvasom >MBH Bank makrogazdasági kitekintés: Növekedési kilátások és kihívások 2025-ben
Az MBH Bank Elemzési Centrumának friss negyedéves makrogazdasági előrejelzése szerint…
Tovább olvasom >A tésztafélék evolúciója: hagyomány és innováció
A tésztaételek világszerte népszerűek, elsősorban egyszerű elkészíthetőségük és változatosságuk miatt.…
Tovább olvasom >