Csehországban megnyíltak az üzletek
Csehországban folytatódik a közéletet és a gazdaságot korlátozó, márciusban bevezetett intézkedések fokozatos feloldása, amit a koronavírus-járvány terjedésének jelentős lelassulása tett lehetővé.
Hétfőn kinyithattak a 2500 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek és a legtöbb szolgáltató is. Az üzemeltetők azonban minden esetben kötelesek betartani a szigorú speciális higiéniai szabályokat.
Kinyitottak a fitness- és a wellness-központok is, de az öltözők és a zuhanyozók használata nélkül. A ruházati boltokban tilos a vásárolt áru felpróbálása. A köztereken már engedélyezett legfeljebb tíz ember csoportosulása, de a szájmaszkok kötelező használata várhatóan június végéig érvényben marad. Továbbra is zárva vannak a vendéglők, az iskolák, a színházak, a mozik és elmaradnak a sportrendezvények.
A prágai kormány feloldotta a külföldi utazások tilalmát is, de kiderült, hogy a szomszédos országok korlátozó intézkedései miatt a csehek gyakorlatilag mégsem tudnak sehova utazni.
Az egészségügyi minisztérium napi kimutatásaiból kitűnik, hogy az utóbbi időben a fertőzöttek számának növekedése jelentősen lelassult, miközben gyorsuló ütemben nő a Covid-19 betegségből felgyógyultak száma.
Országos szinten hétfő reggelig 7404-re emelkedett a regisztrált fertőzések száma, ugyanakkor 2555 páciens már felgyógyult – derült ki a tárca hétfő reggeli adataiból. Az első megbetegedést Csehországban március elsején mutatták ki.
A cseh kórházakban jelenleg 360 beteget ápolnak, közülük mintegy 50-55 személynél minősíthető súlyosnak a betegség lefolyása. Vasárnap mintegy ötvennel nőtt a fertőzöttek száma, ami az egyik legalacsonyabb napi növekmény március közepe óta. A hét végén hatan haltak meg, a halálesetek száma ezzel 221-re emelkedett. A laboratóriumi tesztek száma közben megközelítette a 220 ezret. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zártan tartás, legeltetési tilalom és kötelező vágás szükséges az RSzKF megfékezéséhez
A szlovák ragadós száj- és körömfájás kitörések miatt újabb intézkedéseket…
Tovább olvasom >Hol rontottuk el? A ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán influenszer is felszólalt
A hazai mezőgazdaságot és élelmiszerellátást is befolyásoló ragadós száj- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7…
Tovább olvasom >