Csehországban 10-15 százalékkal csökkenhetnek az élelmiszerárak

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 11. 11:00

Az élelmiszerek árának átlagban 10-15 százalékos csökkenésére lehet számítani Csehországban, amennyiben az orosz embargó következtében a cseh piacra is eljutnak az európai uniós országok élelmiszerfeleslegei – állapította meg elemzésében a cseh élelmiszeripari kamara (PK).

Praga

„Amennyiben nem fogjuk a piacot következetesen ellenőrizni, és nem gátoljuk meg az élelmiszerek dömpingáron való importját, a cseh piacon az élelmiszerek árai átlagban 10-15 százalékkal csökkenhetnek” – mondta Dana Vecerová, a kamara szóvivője hétfőn Prágában újságíróknak.

Oroszország a múlt héten jelentette be, hogy a nyugati oroszellenes szankciókra válaszul egy évre betiltja több élelmiszer behozatalát az Európai Unióból és az Egyesült Államokból.

Néhány nagy cseh élelmiszeripari vállalat már jelezte, hogy az orosz embargó következtében súlyos veszteségekre számít, és ezeket a kormányon vagy Brüsszelen kívánja számon kérni. A főleg konzerveket gyártó Hamé konszern például az közölte, hogy a helyzet következtében több százmillió koronás károkra számít, emiatt kártérítést fog követelni.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök a hét végén a nyilatkozatokra reagálva azt mondta, a kérdést uniós szinten kellene megvitatni és megoldani.

Egy szakszervezeti szövetség hétfőn a cseh kormányhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a jövő évi költségvetési hiányt a tervezett 100 millió koronáról emelje fel 115-120 milliárdra, s a pénzt fordítsa az embargóval sújtott mezőgazdasági termelők és élelmiszeripari vállalatok megsegítésére.

Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter már pénteken közölte: mintegy 2,2 milliárd koronás veszteséget okoznak a cseh cégeknek és mintegy 700 munkahelyet veszélyeztetnek az Európai Unió szankciói Oroszországgal szemben. Az orosz válaszintézkedések pedig 300 milliós koronás veszteséget okozhatnak, és mintegy 130 munkahelyet veszélyeztetnek.

Mládek azt követően nyilatkozott, hogy Bohuslav Sobotka miniszterelnök és néhány érintett miniszter megvitatta a szankciók következtében kialakult helyzetet és azok lehetséges hatását a cseh gazdaságra. Azokra az ukrán és orosz bejelentésekre, amelyek szerint a szankciók az Ukrajnán keresztüli kőolaj-, illetve gázszállítást is érinthetik, Mládek azt mondta: Csehország kezelni tudja a problémát, és szükség esetén segítséget tud nyújtani Szlovákiának is. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink