Csapolva is kapható lesz a Guinness 0.0 a brit pubokban
A Guinness tulajdonosa, a Diageo bejelentette, hogy szélesebb körben folytatja a Guinness alkoholmentes változatának tesztelését Nagy-Britanniában, és a sört csapolva kínálja a vendéglátóhelyeken. A bevezetést a Guinness 0.0 sikeres írországi bevezetése előzte meg.
A brit Guinness-rajongók 2023-ban egy háromnapos próba során már megkóstolhatták az alkoholmentes stoutot a The George-ban és a Guinness 0.0-t mostantól a londoni Sohóban található The Devonshire-be betérők is fogyaszthatják pintenként 6,35 fontért.
A Smirnoff, a Baileys és a Johnnie Walker márkák tulajdonosa úgy látja, hogy egyre több pub igyekszik látja és együtt élni a mértékletesség fogyasztók körében egyre növekvő trendjével. Az alkoholmentes italok esetében a csapolás kipróbálásának kiterjesztése „fontos pillanat az Egyesült Királyságban a csapolt italok on-trade forgalmának bővítése szempontjából” – közölte a Diageo.
– A Guinness minőség iránti elkötelezettsége azt jelenti, hogy az elkövetkező hónapokban kis léptékben tesztelik majd a terméket a pubokban, azzal a céllal, hogy az karácsony előtt több vendéglátóhelyen is elérhetővé váljon – mondta a vállalat.
A Guinness 0.0, a Premier League hivatalos alkoholmentes söre, csapolt formában az Egyesült Királyság futballpályáin is meg fog jelenni.
The Drinks Business
Kapcsolódó cikkeink
Great Taste Awards
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kivonja a brit piacról egészségesebb Cadbury termékeit a Mondelez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


