Csaknem hatmilliárd forintból épült sertéstelep Békéscsabán
Csaknem hatmilliárd forintból épült sertéstelep Békéscsaba külterületén, ahol éves szinten 25 ezer vágósertés értékesítésével számolnak – közölte a beruházó Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A NAGISZ cégcsoporthoz tartozó HAGE Zrt. 5,9 milliárd forintból, 2,166 milliárd forintos állami támogatás felhasználásával finanszírozta a négy állattartó épületből álló, több mint 14 ezer négyzetméteres területű, Európában is a legmodernebbek között számon tartott sertéstelepet. A kivitelező a hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. volt.
A telepre a NAGISZ cégcsoport nádudvari sertéstenyészetéből érkezik 9 hetente 64 tenyészkocasüldő
Az állatok 116 napos nevelési idő alatt érik el értékesítési súlyukat, a körülbelül 115 kilogrammot. A tervek szerint éves szinten 2900 tonna sertést értékesítenek az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Mezőgazdasági Szövetkezetnek; ahonnan az állatok 80-85 százaléka a belpiacokra kerül – mondta az MTI-nek Lapos László telepvezető. A négyből három épületben már vannak állatok, a negyedikbe két héten belül érkeznek. A telepen automatizált szellőztetési és takarmányozási rendszert alakítottak ki, a központi légbeeresztőkön keresztül a friss, de mind télen, mind nyáron temperált levegő a padozat alatti légcsatornákba kerül, ahonnan légbevezető oszlopokon keresztül szabályozott mennyiségben és sebességgel jut az állatok tartásterébe. Az elhasznált levegőt elszívó ventilátorok távolítják el a tartásterekből. Ezzel biztosítható, hogy az állatok étvágya a nyári nagy melegben is megmaradjon – magyarázta Lapos László. A cégcsoportnál ez az első, kötetlen tartásmóddal kialakított nagyüzemi fiaztatói férőhely, amely szintén az állatjóléti szempontok biztosítását segíti. A takarmány a NAGISZ központi telepéről érkezik, Békéscsabán tárolókapacitás épült ki, és létesült egy úgynevezett főkonyha, ahol a hígtakarmányt állítják elő a hízlaldába, ahol naponta négyszer kapnak enni az állatok. Az átlagos fajlagos takarmányfelhasználás 2,6 kilogramm. Mintegy 20 ezer köbméternyi trágyatároló kapacitásuk van – 8 ezernyit az épületek alatti lagúnaterekben tudnak tárolni -, ami fedezi az éves kibocsátott mennyiséget – mondta Lapos László. A telepen, amelynek saját vízműhálózata is van, 12 munkavállalót foglalkoztatnak.
A NAGISZ cégcsoportnak Békés vármegyében a békéscsabai sertéstelep az egyetlen tulajdona
A beruházással a cégcsoport sertésállománya éves szinten 13 ezer egyedre nő; 2024-től háromszázezer vágósertést kívánnak értékesíteni. A cégcsoport 2020 végén – amikor több mint 90 százalékos tulajdonrésze az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Alaphoz került – határozott egy 30 milliárd forintos fejlesztéssorozatról, amelyből 21,4 milliárdnyi már megvalósult. A legnagyobb volumenű beruházás a békéscsabai volt. Nádudvaron 1500 kocaférőhelyes sertésszaporító telep; Hajdúszoboszlón hízó- és malacnevelő férőhelyek létesültek. Nádudvaron 1,24 milliárd forintból pulykanevelő telepet és 1100 férőhelyes, fejőrobotos szarvasmarha telepet építettek, ugyanitt a tápgyártó-kapacitást is bővítették 1,4 milliárd forintból; Tarnaleleszen pedig bővítették a pulykatelepet – sorolta az MTI-nek Tóth Sándor, a NAGISZ gazdasági igazgatója. Hozzátette, a sertés- és a takarmányágazatot szeretnék a továbbiakban tovább erősíteni, a fejlesztési koncepciók jelenleg tervezési fázisban vannak.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, hogy megőrizhessék a versenyképességüket…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >