Csaknem 900 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra 2018-ban
A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit – jelentette ki a földművelésügyi miniszter egy gazdafórumon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Fazekas Sándor elmondta, az Országgyűlés által nemrég elfogadott 2018-as büdzsében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) teljes költségvetése az előző évhez képest tíz százalékkal, 209 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy például az iskolatej- és gyümölcsfogyasztás támogatási programokra harminc százalékkal többet fordíthasson a tárca.
Hozzátette, emelkedik a szakiskolákra fordítható források nagysága is, az állatbetegségek megelőzésére mintegy 2 milliárd forint jut, és 14 milliárd forinttal nő a közvetlen termelői támogatások összege is.
A szakiskolákkal kapcsolatban megjegyezte, a korábbi fenntartóktól átvett intézményekkel felállt agrár-szakképzési rendszerben egységesítették a képzéseket, valamint elkezdődtek az oktatási épületek energetikai korszerűsítései és a gépbeszerzések is.
A fórumon a miniszter kifejezte a kormány elismerését a magyar gazdálkodóknak, szavai szerint az elmúlt hét évben a magyar mezőgazdaság és gazdatársadalom bebizonyította, hogy nélkülük nincs gazdasági és exportnövekedés.
Néhány év alatt 55 ezer új munkahely jött létre az ágazatban, miközben többet termel a mezőgazdaság, egyre több gazda és vállalkozás dolgozik ezen a területen, illetve el lehet látni a hazai és a külső exportpiacot a jó minőségű magyar élelmiszerrel – sorolta.
A közös uniós agrárpolitika kérdéséről szólva a földművelésügyi miniszter kijelentette, Magyarországnak az az álláspontja, hogy az agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell tartani, 2020 utáni időszak támogatásairól pedig a következő egy-két évben várható uniós döntéshozatal.
Fazekas Sándor a fórumon emlékeztetett, a mezőgazdasági beruházások az első negyedévében jelentősen, 46 százalékkal bővültek, a gazdák 64 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Döntően traktorokat, kombájnokat és permetezőgépeket vásároltak, ez a beruházási összeg az elmúlt hét év legmagasabb értéke – jelezte.
A tárcavezető előadásában hangsúlyosnak nevezte az élelmiszerbiztonságot és ellenőrzési rendszert, valamint kiállt az ország GMO-mentessége mellett. Szavai szerint Magyarországnak az a célja, hogy a takarmányozás szempontjából is GMO-mentes legyen az ország.
A mezőgazdasági támogatások kifizetéséről kapcsolatos gazdálkodói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor elmondta, a beruházásokra vonatkozó döntések a Vidékfejlesztési Programban hamarosan megjelennek, a földalapú támogatások utolsó részleteit pedig várhatóan a határidőig minden érintett gazdának kifizeti a Magyar Államkincstár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >