Csaknem 50 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih az elmúlt hónapokban
Több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerhamisítás elleni, OPSON VI. nemzetközi művelet során – jelentette be Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, a hivatal sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, hogy az Europol és az Interpol által koordinált, 2016 decembere és 2017 márciusa között zajló akció 61 részt vevő államának hatóságai 9800 tonna élelmiszert és 26,4 millió liter egyéb árut – összesen 13 millió darab terméket – foglaltak le: ezek összértéke eléri a 230 millió eurót. A hamisított vagy veszélyes termékek között méz, ásványvíz, alkoholos italok, tengeri hal és kaviár is akadt. A magyar hatóságok munkáját az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) is segítette: ennek köszönhetően többek között 15 tonna romlott csokoládét és 5 tonna ismeretlen eredetű almát is lefoglaltak – ismertette a hivatal vezetője.
Helik Ferenc hangsúlyozta, hogy az élelmiszerek hamisítása együtt jár az adójogszabályok megsértésével, ráadásul – a kábítószer-kereskedelem mellett – a legnagyobb illegális jövedelmet hozó tevékenységek közé tartozik: becslések szerint évente több tízmilliárd dolláros bevételt jelent világszerte. A bűnözők számára azért is vonzó az élelmiszer, mert a kereslet folyamatos és jelentős mértékű: Magyarországon az átlagos napi fogyasztás 2,4 kilogramm fejenként, az itt tartózkodó turistákat is beleszámolva 30-40 ezer tonna is lehet az országos fogyasztás egyetlen nap alatt – tette hozzá.
A sajtótájékoztatóján Czuczor Ákos pénzügyőr alezredes, az akcióban részt vevő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezető-helyettese kiemelte, hogy a hamis áruk forgalmazása nemcsak a vásárlók egészségére lehet veszélyes, de árt a jogszabályokat tiszteletben tartó kereskedőknek és aláássa a fogyasztók bizalmát, közvetve pedig vállalkozások és munkahelyek megszűnését okozhatja. Hozzátette, hogy Magyarországon kívül Európában csak Olaszország és Dánia hatóságai működtetnek az élelmiszerek ellenőrzésére szakosodott egységeket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai…
Tovább olvasom >Információk a tejelő szarvasmarha, húsmarha- és juhtartók számára
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az…
Tovább olvasom >Nébih: a gyártó Sondey kukorica tallért hívott vissza
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >