Huszonnyolc magyar élelmiszeripari cég mutatkozott be Szingapúrban
Szingapúrban 28 magyar élelmiszeripari cég termékeit mutatták be mintegy félszáz helyi élelmiszerforgalmazónak, valamint szálloda- és étteremvezetőnek a Szingapúri Magyar Kereskedőház (HTHS), a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Szingapúri Séfszövetség közös rendezvényén – közölte a HTHS pénteken az MTI-vel.
A rendezvényen szerették volna megmutatni a szakma helyi képviselőinek, hogy a kiváló magyar élelmiszerekből mennyire ízletes és egészséges ételeket lehet készíteni – áll a közleményben.
Annak a 28 magyar cégnek, amelynek árumintáit kiszállították a rendezvényre, meg kellett felelniük a különleges szállítási és tárolási kívánalmaknak, továbbá rendelkezniük kellett a szingapúri egészségügyi hatóság engedélyével is.
A közleményből kiderül az is, hogy a rendezvényt a Szingapúrban november 21. és 25. között zajló Asia Pacific Food Expo, az ázsiai térség legfontosabb élelmiszer kiállításának apropóján szervezték. Az expón a két kereskedőház közösen vesz részt.
A Szingapúri Magyar Kereskedőháznak nem ez az első szektorspecifikus rendezvénye. Pár hónappal ezelőtt a MNKH-val és Magyarország Szingapúri Nagykövetségével közösen megszervezték az ExhibIT nevű rendezvényt, amelyen az IT szakma magyar képviselői vettek részt – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >