Csaknem 100 milliárd forintnyi beruházást tervez a Bonafarm

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 05. 16. 11:30

Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Bonafarm 10 éves és a csoporthoz tartozó Pick 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.


Csányi Attila a Pick új szalámigyára mellett az épülő állattartó telepektől és vágóhidaktól további piacszerzést vár, és abban bízik, hogy a vállalatcsoport hosszabb távon visszaszerzi a magyar élelmiszeripar hagyományos felvevőpiacait a határon túl is.
Hangsúlyozta, hogy az innovációt és a termékfejlesztést a fogyasztói igények is indokolják, hiszen a felmérések szerint a vásárlást ma már leginkább az egészséges termékek iránti kereslet, valamint a magas élelmiszerárak miatti aggodalom határozza meg. A két szempontnak hatékonysággal és szervezettséggel egyszerre lehet megfelelni, és ennek köszönhető, hogy a cég az európai versenyben is helyt tud állni – tette hozzá.
Csányi Attila szerint a vállalatcsoporthoz tartozó Pick az alapítók célkitűzését folytatja azzal, hogy képes a hagyományos termékminőség előállítására, termékeit pedig rekordgyorsasággal juttatja el a kiskereskedőkhöz.
A 2009-ben létrejött, budapesti székhelyű Bonafarm Zrt. a hozzá tartozó vállalatoknak nyújt menedzsmentszolgáltatásokat. A csoport tagja a Pick Szeged Zrt.-n kívül a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt., az Agroprodukt Zrt., a Fiorács Kft., a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft., a Csányi Pincészet Zrt., a Sole-Mizo Zrt., stratégia partnere pedig a Hungerit Zrt. és az MCS Vágóhíd Zrt. Utóbbi adja a belföldön levágott sertések majdnem 20 százalékát. A Bonafarm másik jelentős piaci részesedését a Magyarországon felvásárolt nyerstej harmadát feldolgozó Sole-Mizo Zrt. biztosítja.
A cégcsoport több mint 8000 embert foglalkoztat, árbevétele tavaly 266 milliárd forintra nőtt tavaly az előzetes, még nem auditált adatok alapján a stratégiai partnerek eredményeivel együtt. 2017-ben 202 milliárd forint árbevételt értek el. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előzetes, még nem auditált adatok alapján tavaly 12 milliárd forint volt, 2017-ben 13,4 milliárd forint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink