Csaknem 1 milliárd forintból fejleszt, majd oktat fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 984,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason. A hatóság többek között új erőgépek, betakarítógép, kertészeti eszközök és meteorológiai állomások beszerzésére fordítja a támogatás összegét. A bemutatóüzemek fejlesztése során elért eredményeket elméleti és gyakorlati előadásokból álló programokon mutatják be a szakemberek.

A fajtakísérleti állomások és a fajtakitermesztő állomás fejlesztése révén a résztvevők gyakorlatorientált ismeretanyaggal gazdagodhatnak a fajtahasználaton túl, az aktuális termelési eljárásokról és gazdaságszervezési minták alkalmazásáról (Fotó: Pixabay)
A Kormány célja az egész életen át tartó tanulásban való részvétel ösztönzése, amit a VP1-1.2.1-23 kódszámú, „Bemutató üzemek támogatása” című pályázat is tevékenyen támogat. A Nébih fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain megvalósuló fajtaelismerési rendszer eredménye jelentős befolyással bír a mezőgazdasági ágazat teljesítményére. Az állomások korszerűsítésével olyan növényfajta-kísérletek végezhetők el, melyek jóvoltából csökkenthetők a mezőgazdasági termesztés bizonytalanságából adódó negatív hatások, növelhető a termésbiztonság, és az élelmiszerbiztonság szempontjából kiemelkedő jelentőségű minőség. A fajtakísérleti állomások és a fajtakitermesztő állomás fejlesztése révén a résztvevők gyakorlatorientált ismeretanyaggal gazdagodhatnak a fajtahasználaton túl, az aktuális termelési eljárásokról és gazdaságszervezési minták alkalmazásáról. A gazdálkodók azon innovatív fajtákról kapnak részletes információt, melyek termesztésével nagyobb hozamot érhetnek el. Emellett a betegségeknek ellenálló fajtákkal a környezetterhelés is mérsékelhető, ami így hozzájárul a fenntarthatósághoz a mezőgazdaságban. A fajtákat az ország különböző termőhelyein vizsgálja a hatóság, ennek köszönhetően termőhelyenként rendelkeznek adatokkal a különböző szántóföldi, kertészeti és erdészeti fajok fajtáinak legfontosabb gazdasági értékmérő tulajdonságairól.
A 3485148078 azonosítószámú projekt támogatásával, 3 fajtakísérleti és 1 fajtakitermesztő állomáson (Monorierdő, Pölöske, Székkutas, Tordas) valósul meg bemutatóüzem
A fejlesztés eredményeként új erőgépekkel és betakarítógéppel, kertészeti eszközökkel, ökológiai gazdálkodásban használandó munkaeszközökkel, valamint meteorológiai állomásokkal és a vetőmagok feldolgozásában használandó eszközökkel fejlesztik az állomáshálózatot. A beruházásnak köszönhetően bruttó 982,49 millió Ft értékben 10 db erőgépet (90-200 LE): parcellakombájnt, fagyvédelmi szélgépet, síkfalmetszőt, gyomfésűt, aprómagvető egységgel ellátott rövid tárcsát, mulcsozó, csávázógépet, vetőmagtisztítót, gabona egészmag analizátort, továbbá meteorológiai állomásokat szereznek be. A bemutatóüzemek fejlesztése során elért eredményeket elméleti és gyakorlati előadásokból álló programokon mutatják be a hivatal szakemberei. A 3485148078 azonosítószámú projekt befejezése 2025. szeptember elejére várható.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >