„Csábító” konferencia a saját márkákról
Kereskedők és beszállítóik sokféle módon növelhetik saját márkás cikkeik vonzerejét csomagolással, eladótéri kihelyezéssel, tévéreklámmal és termékkoncepcióval. Ezeket a módszereket tekintik át a PLMA idei konferenciáján Hamburgban, február utolsó két napján.
A program 27-én azzal kezdődik, hogy az élelmiszer-kereskedelem adatait elemző nemzetközi LZ Retailytics csoport szakértője, Denise Klug bemutatja a németországi piacot. Azt követően pedig a résztvevők ellátogatnak a város legnagyobb élelmiszerüzleteibe.
Másnap a kongresszus azzal folytatódik, hogy az európai kiskereskedelem és fogyasztás trendjeit elemzi Natalie Berg, az NBK Retail tanácsadó cég alapítója. Nevét könyve tette ismertté, amelynek címe: „Az Amazon a világ legkönyörtelenebb kereskedőjeként hogyan forradalmasítja az ágazatot”. Őt John Wright követi, a londoni székhelyű IGD globális piackutató cég kiskereskedelmi kutatásainak vezetője. Áttekinti szuper- és hipermarketek, valamint diszkontok útját ahhoz, hogy „intelligens üzletekké” váljanak; milyen módon vezessenek be új technológiákat és alkalmazkodjanak a fogyasztók új igényeihez.
Azután egy prezentációt láthatnak a résztvevők a saját márkás termékek csomagolásának és dizájnjának új trendjeiről. Majd Thomas Strerath jön, a hamburgi Jung von Matt reklámügynökség korábbi CEO-ja. Ő a tévé és a közösségi média befolyásának növekedéséről ad majd elő. Utána a fogyasztók elcsábításának minden elemét bemutatja Regan Leggett, a Nielsen „átgondolt vezetés és előrejelzés” részlegének vezetője.
Mint a Trade magazin partnere, a PLMA szerkesztőségünk rendelkezésére fogja bocsátani az előadások szövegét, amelyeket majd lapunkban ismertetünk. //
Kapcsolódó cikkeink
IGD: Robbanásszerű növekedés előtt az online élelmiszer-kereskedelem
Az IGD friss Online Retail Trends Report 2025 jelentése szerint…
Tovább olvasom >IGD: tovább erősödik a diszkontok szerepe
Az IGD legfrissebb, 2029-ig szóló ötéves előrejelzése szerint a diszkontláncok…
Tovább olvasom >Megnyílt a PLMA, 20 kiállító a magyar közösségi standon
A több mint 37 éves múltra visszatekintő PLMA World of…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >