Coop Rally: újabb 750 kilométer a magyar termékekért

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 20. 23:51

A Metsä Tissue Hungary Kft. győzelmével fejeződött be idén a Coop Rally, amelynek mintegy 300 versenyzője 8 helyszínen ismerkedhetett meg az FMCG-szektort képviselő cégekkel. A 2018-ban immár tizenharmadszor megrendezésre került szakmai program célja, hogy a COOP Gazdasági Csoport bemutassa hazai beszállító partnereit, és felhívja a figyelmet a magyar élelmiszer-feldolgozás értékeire. Dr. Nagy István, agrárminiszter a COOP Csoport célkitűzésével egyetértve – elődjéhez hason­lóan – vállalta a program fővédnöki szerepét.

A szeptember 12–13-án lebonyolított Coop Rallyn a résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2 ezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést és a COOP Csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képviseltek. A szakmai programon közel 100 élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató- és médiacég csapata több mint 105 autóval, 3 médiabusszal járta végig a Nyugat-Magyarországon kijelölt útvonalat.

A verseny záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke beszédében elmondta: azt követően, hogy több mint egy évtizede elhatározták, hogy a Coop Rally segítségével a magyar termékeket állítják az érdeklődés középpontjába, az évről évre megrendezett esemény mára elérte hatását.

– A Coop Rally egy márka, egy brand lett, és elértük a kezdetekkor magunk elé kitűzött célokat – fogalmazott.

– A Coop Rally azt tűzte ki maga elé, hogy hírét viszi a kiváló magyar termékeknek, a minőségi, hazai élelmiszerek jelentette értékeknek – mondta el az ünnepségen Bognár Lajos. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára kifejtette: mára a magyar élelmiszerek a megbízhatóságot, a minőséget jelentik.

A Coop Rally 2018 díjazottjai

Az eseményen elhangzott: a magyar termékek népszerűsége, a vásárlói tudatosság sokat javult az elmúlt időszakban, ám sok még a teendő ezen a téren. Éppen ezért a kereskedelmi lánc jövőre is folytatja azt a munkát, amelyet a Coop Rally révén több mint egy évtizede megkezdett, és 2019-ben az ország keleti felén rendezik meg a szakmai programot. //

Kapcsolódó cikkeink