Coop Rally: növekedési pályán az Aquarius-Buszesz csoport
Továbbra is növekedési pályán halad az Aquarius-Buszesz csoport, az idei első fél éves nettó árbevétele 11,616 milliárd forintot tett ki, 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – mondta az MTI-nek Dunai András elnök-vezérigazgató csütörtökön Albertirsán, a cégcsoport telephelyén a X. Coop rally első állomásán.
A versenyt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára indította útjára. A start előtt elmondta: a lehető legtöbb magyar embert rá kell ébreszteni arra, hogy a boltokban magyar élelmiszereket válasszon. Hozzátette, a magyar élelmiszerek kiváló minőségűek, és biztonságosak, az FM pedig azért támogatja a rallyt, mert a minőségi magyar élelmiszerekre és azok gyártóira hívja fel a figyelmet.
Dunai András elmondta, hogy a cégcsoport tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 20 milliárd forintot. Ez több mint 1 milliárd forintos növekedés az előző évhez képest. Az adózott eredmény 2014-ben 638,75 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 538,47 millió forinttal.
Dunai András jelezte: tavaly az enyhe nyári időszak miatt ugyan minimálisan csökkent az ásványvíz-eladás, az ecet értékesítéséből származó bevétel stagnált, de a cégcsoport árbevételét így is sikerült növelni az energiaital, az ízesített ásványvíz és a szénsavas üdítő italok forgalmával. Mára több áruházlánc nemzetközi szintű stratégiai beszállítójává vált a cégcsoport.
A tizedik alkalommal megszervezett országjáró autós túra a verseny két napja alatt mintegy 500 kilométert megtéve jut el Albertirsáról Egerig, és közben több magyar élelmiszer gyártó cég telephelyét érinti az Alföldön és Észak-Magyarországon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Korhatár alá került az energiaital: amit minden boltosnak tudnia kell
Június 11-től életbe lépett az energiaitalok árusítására vonatkozó új szabályozás:…
Tovább olvasom >Két korsóval a túlélésért – így zárták a 2024-es évet a hazai kisüzemi sörfőzdék
A hazai kisüzemi sörpiac szereplői 2024-ben többnyire növekvő árbevételről számolhattak…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >