COOP: megerősített piaci pozíció
A COOP üzletlánc a nehezedő gazdasági környezet ellenére is sikeres tudott maradni, hisz következetesen valósította meg a középtávú üzleti stratégiájában meghatározott célkitűzéseit, beindított fejlesztéseit, melynek köszönhetően megőrizte versenyképességét. Sőt a tavalyi évben a COOP Gazdasági Csoport, a hálózatába integrált közel 200 bolttal tovább erősítette piaci pozícióját. A tavalyi évről, valamint az idei év lehetőségeiről Murányi Lászlóval, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
– Milyen eredményekkel zárta a COOP a 2012-es üzleti évet?
– A 2012-es év a gazdaság egyetlen szereplője számára sem volt könnyű, de megítélésem szerint a COOP ennek ellenére is sikeres tudott maradni. Az előirányzott terveinket sikerült túlteljesítenünk, az árbevételünk az inflációnak megfelelő 4-4,5 százalékkal nőtt a bázishoz képest. A forgalmi szint növekedése mellett a piaci pozíciónkat erősíteni is tudtuk azáltal, hogy a COOP Gazdasági Csoport a gazdaság kihívásaira reagálva az előremenekülést választotta. Újragondoltuk üzleti stratégiánkat, és jelentős fejlesztéseket indítottunk be, mint például a boltmegújítási, az integrált informatikai és a törzsvásárlói programunk. A tavalyi évben elnyert díjak megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton haladunk.A boltmegújítási programunk a 2012. év végére lezárult, az üzletek az új alapokra helyezett boltbesorolásnak köszönhetően már magasabb szolgáltatási színvonallal, az új arculatnak megfelelő kialakítással várják a vásárlókat. Az integrált informatikai programunk is tovább folytatódik, egyre több franchise-tulajdonos üzlete csatlakozik a rendszerhez, hiszen látják annak kézzelfogható előnyeit. Mára a teljes forgalom 60 százaléka bonyolódik az integrált informatikai rendszer keretei között. A törzsvásárlói programunk fejlesztése is a tervek szerint halad, reményeink szerint 2013. év végére elérjük az egymillió főt. Egy önálló informatikai rendszer fejlesztéséről is döntöttünk annak érdekében, hogy bővíthessük a törzsvásárlói szolgáltatásokat. Emellett 2012 utolsó negyedévében két cégcsoport is csatlakozott a COOP franchise-rendszeréhez, a Pólus COOP Kereskedelmi és Ipari Zrt. és a Piliscsoport Kereskedelmi Kft., valamint szerződést írtunk alá 62 Match és Profi bolt átvételéről.
– Ezek közül mit tart a legnagyobb eredménynek?
– Egyértelműen az utóbbit: a két nagy cégcsoport csatlakozását, valamint a több mint 60 Match és Profi bolt hálózatunkba történő integrálását. Közel 200 üzlet került a COOP-hoz és 2500 munkatárssal bővült az alkalmazotti kör. Őket a jogfolytonosság jegyében foglalkoztatjuk tovább, megőrizve a munkahelyeket. Emellett piaci pozíciónk és versenyképességünk is erősödött, azonban az integráció hatásainak pontos számszerűsítésére a májusban tartandó közgyűlésünkön kerül majd sor. Az idei év első negyedévének végéig minden új boltot sikerült átvennünk, a lánc külső-belső sztenderdjeihez igazodó átalakítási munkák már megkezdődtek és várhatóan az év közepéig befejeződnek.
– Mi a COOP sikerének titka?
– Munkánkat a már említett középtávú stratégia határozza meg. Ezt a tulajdonosokkal megvitattuk, elfogadtuk, és e szerint dolgozunk. Hisszük, hogy a gazdaság kihívásaira csak előremutató fejlesztésekkel válaszolhatunk. Nagy eredménynek tartom, hogy beindított programjaink megvalósítása nem fékeződött le, és az előre meghatározott ütemtervek szerint haladnak. Meg kell még említenem, hogy a sikerekhez egy összetartó, jó kollektíva is kell, ami abszolút mértékben igaz a COOP munkatársaira, a tulajdonosoktól a felsővezetőkön át a bolti munkatársakig. Nélkülük nem lennénk ilyen sikeresek és nem tudnánk biztosítani a hálózatunkra jellemző vevőközpontú működést.
– Milyen várakozásokkal tekintenek a 2013-as év elé?
– A gazdasági környezet az utóbbi években igen kedvezőtlenül alakult, és az előrejelzések is azt mutatják, hogy jelentős GDP-növekedéssel és reálbér-emelkedéssel nem számolhatunk, vagyis számottevő fogyasztás-bővüléssel sem. A COOP Gazdasági Csoport forgalmát illetően számításaink szerint a 3-4 százalékos infláció – változatlan bázison számolva – emelkedést jelenthet. A tavalyi év hálózatcsatlakozásainak és boltvásárlásainak hatása idén már teljes mértékben megmutatkozhat a bevételben, amely így várakozásaink szerint 590 milliárd forint körül alakul. Természetesen folytatjuk a beindított fejlesztéseinket és a hálózatunkba integrált boltok átalakítását, valamint zöldmezős beruházásokat is tervezünk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >