Cofidis: közel 20 százalékkal többet szánnak az idei karácsonyra a magyarok
Ünnepi kiadásokra átlagosan 118 ezer forintot terveznek költeni az idén a magyarok, ami közel 20 százalékkal több a tavalyinál – ez derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.
Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint azok, akik ajándékoznak, 47 ezer forintos keretben gondolkodnak. A karácsonyfa nem lesz kisebb, a nagy ünnepi sütés-főzéshez pedig az anyagi nehézségek esetén is ragaszkodnak a magyarok a kutatás szerint.
Tavaly karácsonyhoz képest 56-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik az aktuális havi jövedelmükből tervezik fedezni az ünnepi a kiadást, 40 százalék megtakarításból, 7 százalék pedig hitelből is finanszírozza a szükséges összeget.
A magyarok fele megfontolt, előre kigondolja, kinek mit szeretne venni. Az ajándékot adók legnagyobb része novemberben rohamozza meg a boltokat, ám a Cofidis Hitel Monitor kutatásból kiderül, hogy 17 százalékuk már októberben, vagy azt megelőzően elkezdte a vásárlást. A toplistát továbbra is a kozmetikum (31 százalék), a ruhanemű (29 százalék) és a márkás italok, élelmiszerek (28 százalék) vezetik. Ismét egyre népszerűbbek a konyhai kisgépek, 13 százalék ebben a kategóriában gondolkodik.
A negyedik negyedévre vonatkozó kutatásuk szerint a magyarok 9 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben. A legnépszerűbb hiteltípus a személyi kölcsön, az átlagos hitelösszeg 1,33 millió forint. A leggyakoribb hitelcélok a lakásvásárlás (31 százalék) és a lakásfelújítás (32 százalék), harmadik helyen az autóvásárlás áll (22 százalék). Ugyanakkor 12 százalék el tudja képzelni, hogy hitelt vegyen fel a családi kassza egyensúlyban tartása, 11 százalék pedig a rezsiszámlák kifizetése céljából.
Kapcsolódó cikkeink
Bankrate: Háromból egy amerikai vásárló kevesebbet tervez idén az ünnepekre költeni
Egy friss jelentés szerint a magas kamatlábak és az infláció…
Tovább olvasom >Ajándékcsomagok: a karácsony sztárjai
Ahogy közeledik a karácsony, az FMCG szektorban működő vállalatok számára…
Tovább olvasom >Tradíciók és trendek
Az év egyik legfontosabb periódusa a karácsonyi időszak, amikor a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megérkezett Magyarországra az Allegro online piactér
Az Allegro, a legnagyobb európai hátterű online piactér nagy örömmel…
Tovább olvasom >Zéró kibocsátásban gondolkozik a Lidl 2050-re
A Lidl új, ambiciózus klímacélok mentén elkötelezte magát amellett, hogy…
Tovább olvasom >Duplán díjazták a PENNY Magyarországot
A PENNY Magyarország ismét bizonyította kiemelkedő teljesítményét a hazai kereskedelmi…
Tovább olvasom >