A Coca-Cola idén 125 éves

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 06. 12:47

A Coca-Cola vállalat azt a 125 évnyi boldogságot ünnepli az idén, ami azóta tart, hogy a világtörténelem első Coca-Cola-ját 1886. május 8-án kikeverték egy atlantai patikában. A cég egész évben, a világ minden részén exkluzív rendezvényekkel mond köszönetet, Magyarországon pedig május 14-én rendeznek születésnapi ünneplést a WestEnd tetőteraszán.

A Coca-Cola immár 125 éve szövődik össze történelmünkkel és mindennapjainkkal. Kezdetben, amikor John S. Pemberton először keverte ki az üdítőt és elkezdte kimérve árusítani, akkor még csak naponta átlag 9 pohárral adott el. Ma egy másodperc alatt fogy kb. 18.520 palack. Ehhez persze az kellett, hogy a márka mindig kövesse a világ alakulását, és mindig választ adjon az emberek kérdéseire.

Idézzük fel egy kicsit ezeket a régi időket: 1886-ban leplezték le például a Szabadság-szobrot New Yorkban. Majd 1893-ban már bejegyzik azt az azóta is változatlan Coca-Cola védjegyet, amelyet már szinte mindenki ismer a világon. Ez még két évvel az első párizsi mozielőadás és három évvel azelőtt történik, hogy Budapesten elindulna Európa első elektromos hajtású földalattija.

Az 1900-as évek elején már az Egyesült Államok teljes területén lehet kapni az új italt, ráadásul 1914-ben már közel 415.000 kereskedő árusítja. Elsöprő sikere miatt azonban hamisítani kezdték.
Ezért 1915-ben megszületett az egyedi tartalomhoz illő forma, az azóta szintén védjeggyé vált kontúr palack, amelynek célja az volt, hogy bárhol felismerhető legyen az eredeti Coca-Cola.

Európában először 1919-ben kezdték el palackozni, és a Coca-Cola sikertörténete töretlenül folytatódott az öreg kontinensen is. Ezt legjobban az igazolja, hogy 30 évvel később, 1950-ben a Time magazin történetében először tették egy termék logóját a címlapra. Ráadásul a képen az egész Földgolyó Coca-Cola-t iszik, ezzel elismerve, hogy a Coca-Cola már ekkor az egész világon egy ikonikus márka. A Coca-Cola meghatározó része lett a mindennapi életnek és a történelemnek. Így például korát megelőzve elsőként szerepeltetett hirdetésben színes bőrű sportolókat.

Magyarországon 1968-ban kezdődött a hivatalos palackozás. „Büszkék vagyunk arra, hogy a híres üdítőt palackozó vállalatunk az egyik első nemzetközi nagyvállalatként 1968 óta van jelen a magyar piacon és az elmúlt időszakban végrehajtott, több mint 100 milliárd forint értékű beruházások révén az egyik legnagyobb hazai adófizetővé és munkáltatóvá vált.” mondta Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója.

„Hazai vállalatként két palackozó üzemet, valamint tíz regionális elosztó központot működtetünk és 1400 munkatárssal dolgozunk.” folytatta Pogány Éda. „Az üdítők előállításához használt nyersanyagok és alapanyagok mintegy kétharmadát belföldi szállítók biztosítják számunkra. Az elmúlt időszakban a természetes ásványvizektől, a jeges teán keresztül a gyümölcslevekig tucatnyi új és ma már piacvezető terméket vezettünk be, ennek eredményeként az elmúlt 5 évben megdupláztuk forgalmunkat, és négyszeresére növeltük export árbevételünket. Cégünk ma már az egyik legnagyobb árbevételű, hazai élelmiszeripari társaság.”

A Coca-Cola márka azóta már a mindennapjaink részévé vált. Éppen ezért a Coca-Cola természetesen Magyarországon is nagy meglepetéssel készül: május 14-én a WestEnd tetőteraszán egy egész napos ünneplésre várja mindazokat, akiket megszólított a márka. Itt a meglepetéseken kívül, a cég dolgozóival személyesen is találkozhatnak a vendégek, akiktől még ajándék palackot is kapnak majd. Ráadásul itthon is elérhető lesz az üdítő egy speciális, ünnepi kiadása.

“Ez a jubileum mérföldkő a Coca-Cola életében, amit soha nem érhettünk volna el a márkáinkat kedvelő fogyasztók nélkül” nyilatkozta Krasovec Péter, a The Coca-Cola Company magyarországi vezetője. “Ezért ezt az évet köszönetmondással akarjuk megünnepelni. Mindenkinek megköszönjük, aki segített azzá tenni a márkánkat, amit ma Coke-nak hívunk. A munkatársainknak, fogyasztóinknak, partnereinknek és mindenkinek, aki a Coca-Cola-t szereti. Köszönjük!”

A hazai ünnepségsorozaton kívül a május 7-én Atlantában megrendezett 125. Születésnapi Ünnepi Koncertet is bárki figyelemmel kísérheti itthonról, amelyet online közvetítenek a
www.Coca-Cola.com/125 honlapon, valamint a YouTube-on, a Facebookon és a Twitteren. Szomáliából, Új-Zélandról, Nagy-Britanniából és az USA-ból érkeznek zenészek a közös koncertre, többek között K’NAAN és Kelly Clarkson, Grammy díjas énekesnő, az American Idol első évadjának győztese.

Kapcsolódó cikkeink