Coca-Cola HBC a világ legfenntarthatóbb vállalatai között

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 15. 10:35

A Coca-Cola HBC csoport második alkalommal került a világ vezető vállalatait rangsoroló Dow Jones Fenntarthatósági Index élére. A vállalat a rangos elismerést követően adta ki legújabb integrált éves jelentését, amely átlátható módon mutatja be a csoport növekedő eredményeit üzleti és társadalmi felelősségvállalás területén. A most megjelent jelentés megemlíti csoport hazai leányvállalatának aktív életmód programját, a Coca-Cola Testébresztő Programot, amelyet nemrég az Európai Unió is elismert, illetve a héten Global Brand Excellence díjjal tüntették ki.

A fenntarthatóság területén végzett erőfeszítéseknek köszönhetően a Coca-Cola HBC már második éve első helyen áll az üdítőipar területén mind Európában, mind világszinten a Dow Jones Fenntarthatósági Indexen (DJSI). A Coca-Cola HBC csoport, a Coca-Cola termékek egyik legnagyobb palackozó partnere, 2016 márciusában adta ki a tavalyi évre vonatkozó integrált jelentését. A Coca-Cola HBC csoport negyedik integrált éves jelentése a vállalat üzleti, vezetői és fenntarthatósági teljesítményét dolgozza fel és egyben összegzi az erős, eredményekkel teli 2015-ös évet.

“A 2015-ös év minden területen fejlődést hozott. A portfóliónkat tovább bővítettük annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő terméket, a vásárlóinkat pedig még magasabb szinten szolgáljuk ki. Megerősítettük a fenntarthatóság iránti elkötelezettségünket is, amit a GRI G4 követelményrendszer bevezetése, vagy az a tény is jól példáz, hogy fenntarthatósági céljaink az üzleti stratégia, illetve és a vezetői teljesítménymenedzsment részét képezik” – mondta Dimitris Lois, a Coca-Cola HBC csoport vezérigazgatója.

Megmozgatják Magyarországot

A csoport által kiadott integrált jelentés kiemeli az 1100 főt alkalmazó magyarországi leányvállalat Coca-Cola Testébresztő programját, amely több mint tíz éve támogatja az aktív életmódot és a mozgást. A legnagyobb vállalati szabadidősport kezdeményezést nemrég az Európia Unió is elismerte.

„Az elmúlt tíz évben több mint 3 millió honfitársunk vett részt Coca-Cola Testébresztő Programjain. Ez idő alatt több mint 1 milliárd forintot fordítottunk az aktív életmódot elősegítő szemléletformálásra” – mondta Tóth Valentin. A Coca-Cola HBC Magyarország kommunikációs vezetője kiemelte: a vállalat idén először támogatja a Kihívás Napja programot, amelyre 800 ezer embert várnak a szervezők országszerte.

A Coca-Cola Testébresztő programot számos szakmai fórumon méltatták az elmúlt években. Tavaly a sportért felelős EU biztos nevezte meg jó példáként, illetve a héten a rangos Global Brand Excellence díjkiosztón kapott elismerést fenntartható márka kategóriában, Malajziában.

Coca-Cola HBC csoport – Globális adatok a 2015-ös év a számok tükrében

• 2,1 milliárd egységnyi eladott üdítőital, ezzel 594 millió fogyasztó elérése

• Több mint 33,000 közvetlen alkalmazott

• 280 millió euró nettó nyereség

• 271 millió euró befizetett adó

• 8,2 millió euró közösségi programokra

• 6 000 órányi munkavállalói önkéntes munka

• 2014-hez képest 5,5%-al csökkent a vízfelhasználás

• 2014-hez képest 14,2%-al csökkent a szén-dioxid felhasználás

A fenntarthatóság három fő pillérét tekintve a következő eredmények születtek:

Gazdaság:

• 1 070 millió eurónyi fizetés és egyéb munkavállalói juttatás kifizetése

• Kapcsolat több mint 43 000 beszállítóval

• Az európai értékláncon keresztül több mint 600 000 közvetlen és közvetett munkavállaló

Környezetvédelem:

• A tudományos alapú szén-monoxidcsökkentés a Wolrd Resources Institute irányelvei és célszámai mentén – A Coca-Cola egyike az ebben résztvevő első 12 vállalatnak

• 5,3 millió eurónyi befeketés különböző energiatakarékos megoldásokba, amelyek segítségével 375 millió mega-joul-al csökkent a felhasználás

• A keletkezett hulladékanyagok 91%-nak újrahasznosítása

Társadalmi felelősségvállalás:

• 2 millió eurónyi befektetés fiataloknak szóló fejlesztési programokba

• A női vezetők aránya már eléri a 33%-ot

• Világszerte 28 országban, több mint 230 NGO-val kiépített kapcsolat

A Coca-Cola HBC csoport 2015-ös integrált riportja, a “Refreshing business” innen tölthető le: http://www.coca-colahellenic.com/investorrelations/annualreports

Kapcsolódó cikkeink