Civil Díjas a Tesco és az Élelmiszerbank
Különdíjjal és közönségdíjjal is honorálták a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Tesco élelmiszermentő együttműködését a 2024-es Civil Díj versenyen.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/05/Kepernyofoto-2024-05-28-12.49.24-1024x380.png)
A Civil Díj különdíja ezt a 10 évnyi szoros együttműködést és példamutató gyakorlatot ismerte el
A Civil Díjat a NIOK Alapítvány 2016-ban azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, különösen innovatívak vagy jó példával szolgálnak a többi civil szervezet számára.
A 2024-es Civil Díj zsűrije különdíjjal honorálta “Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem legjelentősebb hazai összefogása” című pályázatot. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Tesco együttműködésének célja, hogy az áruházakban már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszereket megmentsék és rászorulókhoz juttassák el. A Tesco és az Élelmiszerbank már több mint egy évtizede dolgozik együtt a napi szintű élelmiszermentésen. A Tesco áruházainak több mint 80 százaléka adományoz naponta élelmszert az Élelmiszerbank és partnerszervezetei számára. Ez a jó gyakorlat is hozzájárult ahhoz, hogy 2019-re a Tesco elérte, sőt túl is teljesítette az ENSZ 12.3-as fenntartható fejlődési célját (SDG), amely az élelmiszer-pazarlás 2030-ra történő megfelezéséről szól. A Civil Díj különdíja ezt a 10 évnyi szoros együttműködést és példamutató gyakorlatot ismerte el.
A versenyen nemcsak a zsűri, de a közönség is a Tesco és Élelmiszerbank gyakorlatát találta legjobbnak, így a 2024-es Civil Díj közönségdíját is az élelmiszermentő program nyerte el.
A Tesco és az Élelmiszerbank ezt az eredményt nem érte volna az áruházlánc és az egyesület kollégáinak, valamint az önkéntesek elkötelezettsége és a vásárlók, valamint a közönségdíjon szavazók támogatása nélkül.
Kapcsolódó cikkeink
95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >Zöldségkonzervekkel és édességgel is segített a Bonduelle
Huszadik évéhez ért 2025-ben a Bonduelle Central Europe Kft. és…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >