Cigarettacsempész bűnszervezet tagjait fogta el Szabolcsban a NAV

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 08. 11:01

Álcázott járműveket használó tizenkét tagú cigarettacsempész bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhódos térségében, a banda négy tagját előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság – közölte az adóhatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

cigaretta

Simon Béla elmondta, a napokban leleplezett csempészbanda a NAV szolgálati járőrautójaként álcázott kocsival, máskor az áramszolgáltató társaság logójával felmatricázott terepjárókkal szállítottak illegális dohányárut. A gyanú szerint mintegy 60 ezer doboz adózatlan cigarettát hozattak át gyalog, úgynevezett serpákkal Ukrajnából a zöldhatár szárazföldi szakaszán.
A rajtaütés napján harminchat pénzügyi nyomozó és pénzügyőr tizenkét helyszínen tartott házkutatást, az akcióban szállítókat, figyelőket és a banda vezetőjét is sikerült azonosítani és elfogni. Az egyik elkövető lakcímére korábban harminc, többnyire erőszakos bűncselekmény miatt elítélt személy lakcímét jelentették be, ezért erre a helyszínre rendkívüli készültséggel és fokozott biztosítással vonult ki a hatóság – ismertette.
A pénzügyi nyomozók egyebek mellett nagy értékű gépjárművet is lefoglaltak a költségvetést ért mintegy negyvenmillió forintos kár enyhítésére. A büntetőügyben nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül négy férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van. A csoport további három tagja ellen körözést rendeltek el.
A társaság vezetőjére jelentős vagyoni hátrányt okozva bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tizenhat év szabadságvesztés is várhat – mondta Simon Béla.
A sajtóreferens megjegyezte, a NAV nyíregyházi pénzügyi nyomozói az elmúlt öt évben tizenegy olyan, cigarettacsempészetre szakosodott bűnszervezetet számoltak fel, amely a zöldhatáron tevékenykedett. A tapasztalatok szerint a sorozatos rajtaütések hatására az elkövetők egyre nehezebben felderíthető módszereket alkalmaznak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink