BUSINESS 2014 SUPERBRANDS elismeréssel díjazták a HAJDU- t

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 22. 11:12

A Business Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelő minősítése, melyet idén is 90 ország, közel 4000 márkájának független szakértői választása alapján azonos mérce szerint ítélnek meg. E rangos védjegy hazai, kiemelkedő presztízsét jelenti ennek a díjnak a megítélése, mely elsősorban a B2B, az üzleti szektorban tevékenykedő cégek legkiválóbbjait emeli ki.

hajdu2

A HAJDU márkanév 2011 után, 2014-ben is elnyerte a neves szakértők által adományozott, Business Superbrands kitüntető címet.

„Eddigi munkánk, megfogalmazott értékeink köteleznek bennünket arra, hogy termékeink kiváló minőségét innoválással, a piaci igények alapján, néha azt megelőzve fejlesszük.
Öröm, és egyben megtiszteltetés számunkra ez a szakmai elismerés, mellyel a független zsűri díjazza a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt tevékenységét. Hisszük, hogy a HAJDU márka megbízhatósága, hosszú élettartama érték a vásárlók, a fogyasztók, az üzleti élet szereplői számára, melyet a hagyományos termékkörön kívül a megújuló energiát hasznosító termékeink is bizonyítanak.” – emelte ki Novotni István vezérigazgató.

Ez az elismerés felelősséggel is jár, egyben irányt mutat a Hajdu Zrt. számára, hogy a jelen és a jövő fejlesztéseit, a fogyasztói márkaélmény megjelenítésére építse.

Kapcsolódó cikkeink