Bundesbank: a német kiskereskedelmi forgalom már 8 százalékkal visszaesett!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 26. 16:13

A Bundesbank az őszre a tíz százalékot is meghaladó inflációra számít. Az inflációt elsősorban az energiaköltségek húzzák, júliusban 87 százalékkal került többe a fűtőolaj, mint egy évvel ezelőtt. Időközben azonban az élelmiszerek is drágultak 14,8 százalékkal.

Friss kutatásuk szerint a megkérdezettek 78 százaléka aggódik amiatt, hogy energiahiány lesz Németországban, 77 százalékuk a gazdasági helyzet további romlásától is tart. Sokak féleleme az is, hogy az ukrajnai helyzet globális háborúvá alakul.

„A németek 85 százaléka tart az emelkedő áraktól, az életszínvonaluk romlásától.  A magas infláció következményei egyértelműek a fogyasztás és a megtakarítások tekintetében, amint azt a kiskereskedelmi szektor eladási adatai is bizonyítják, amelyek az utóbbi időben több mint nyolc százalékkal estek vissza”

– mondja – mondta Henriette Peucker, a német Bankszövetség alelnöke a Westfalenpostnak.

A felmérés szerint a megkérdezettek 21 százaléka a nyaraláson,  14 százalék a szabadidős tevékenységeken, 14 százalék az étteremlátogatáson, 13 százalék a ruhavásárláson spórol, de kevesebbet költenek a boltban is.

A Bankszövetség alelnöke szerint az  infláció növekedése különösen a fiatalokat nyugtalanítja. Szeretnének spórolni, de már nem tudnak, a megtakarítások jelentősen csökkennek. 2020-ban a 18-20 évesek harmada még havi 201 és 500 euró közötti összeget tett félre, 21 százalékuk még többet, idén ez már nem jellemző. A teljes lakosságon belül a németek 48 százaléka takarít meg rendszeresen, 2020-ban az arányuk 62 százalék volt. Összességében megállapítható, hogy a lakossági tartalékok zsugorodnak, és ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog. Mivel a pénz általában bankokban és takarékpénztárakban van, így azt onnan fogják kivonni. Ennek már megvannak az első jelei, de hivatalosan egyetlen bank sem akar erről nyilatkozni.

Mint kiderült, a németek mindössze harmada (32 százalék) még mindig nagyon elégedett az életével, több mint fele (56 százalék) inkább elégedett – a 2020-as covid-járvány első hulláma után csaknem 20 százalékkal több volt az elégedettek száma.

Westfalenpost

Kapcsolódó cikkeink