Bundesbank: a német kiskereskedelmi forgalom már 8 százalékkal visszaesett!
A Bundesbank az őszre a tíz százalékot is meghaladó inflációra számít. Az inflációt elsősorban az energiaköltségek húzzák, júliusban 87 százalékkal került többe a fűtőolaj, mint egy évvel ezelőtt. Időközben azonban az élelmiszerek is drágultak 14,8 százalékkal.
Friss kutatásuk szerint a megkérdezettek 78 százaléka aggódik amiatt, hogy energiahiány lesz Németországban, 77 százalékuk a gazdasági helyzet további romlásától is tart. Sokak féleleme az is, hogy az ukrajnai helyzet globális háborúvá alakul.
„A németek 85 százaléka tart az emelkedő áraktól, az életszínvonaluk romlásától. A magas infláció következményei egyértelműek a fogyasztás és a megtakarítások tekintetében, amint azt a kiskereskedelmi szektor eladási adatai is bizonyítják, amelyek az utóbbi időben több mint nyolc százalékkal estek vissza”
– mondja – mondta Henriette Peucker, a német Bankszövetség alelnöke a Westfalenpostnak.
A felmérés szerint a megkérdezettek 21 százaléka a nyaraláson, 14 százalék a szabadidős tevékenységeken, 14 százalék az étteremlátogatáson, 13 százalék a ruhavásárláson spórol, de kevesebbet költenek a boltban is.
A Bankszövetség alelnöke szerint az infláció növekedése különösen a fiatalokat nyugtalanítja. Szeretnének spórolni, de már nem tudnak, a megtakarítások jelentősen csökkennek. 2020-ban a 18-20 évesek harmada még havi 201 és 500 euró közötti összeget tett félre, 21 százalékuk még többet, idén ez már nem jellemző. A teljes lakosságon belül a németek 48 százaléka takarít meg rendszeresen, 2020-ban az arányuk 62 százalék volt. Összességében megállapítható, hogy a lakossági tartalékok zsugorodnak, és ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog. Mivel a pénz általában bankokban és takarékpénztárakban van, így azt onnan fogják kivonni. Ennek már megvannak az első jelei, de hivatalosan egyetlen bank sem akar erről nyilatkozni.
Mint kiderült, a németek mindössze harmada (32 százalék) még mindig nagyon elégedett az életével, több mint fele (56 százalék) inkább elégedett – a 2020-as covid-járvány első hulláma után csaknem 20 százalékkal több volt az elégedettek száma.
Kapcsolódó cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >Hamburgerkép 2025 – így esznek hamburgert a magyarok
Magyarország kedvence egyértelműen a marhahúsos hamburger, lehetőleg sok sajttal, baconnel,…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >