Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult bő egy év alatt

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 01. 26. 10:56

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult egy év és három hónap alatt, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar című román újság számítása szerint.

40 százalékkal drágult a fogyasztói kosár

A gazdasági lap online kiadása csütörtökön azt közölte, hogy a román versenytanács által üzemeltetett árfigyelőre támaszkodva elemezték a fogyasztói kosárba foglalt élelmiszerek árának változását, amit a három legnagyobb élelmiszerüzlet-láncban alkalmazott árak alapján számoltak ki. A lap számításai szerint 2021 októberében a fogyasztói kosár 80 lejbe (6364 forint) került, míg az idén januárban 110 lejbe (8750 forint). Ez azt jelenti, hogy egy bukaresti lakos kevesebb mint másfél év alatt 40 százalékkal fizetett többet a fogyasztói kosárba foglalt alapélelmiszerekért.

Az országos nettó átlagbér 2021 októberében 3544 lej (281 686 forint) volt, míg tavaly novemberben – jelenleg ugyanis ez a legfrissebb adat – 4141 lejre (329 416 forint) emelkedett. Ez 17 százalékos növekedést jelent. Tavaly decemberben 16,4 százalék volt a román éves inflációs ráta úgy, hogy az élelmiszerek 22 százalékkal drágultak. Az újság által a fogyasztói kosárban használt alapélelmiszerek közül a kenyér 25 százalékkal, a liszt 30 százalékkal, a tej 70 százalékkal drágult, míg az étolaj ára megduplázódott – olvasható a Ziarul Financiarban.

 

Kapcsolódó cikkeink