Budapesten rendezik az Élelmiszerlánc Világhetet

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 03. 00:01

Élelmiszerlánc Világhetet rendeznek ez év nyarán a magyar fővárosban, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), valamint az Európai Élelmiszerlánc Parlament (Foodlawment) szervezésében.

A rendezvény elsődleges célja: tudatosítani a fogyasztói és vállalkozói felelősséget ezen a területen. Az Élelmiszerlánc Világhét keretében megrendezendő legfontosabb eseménynek, a Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozónak a Budai Vár ad otthont augusztus 17. és 22. között. Az eseménysorozat központi témájául az idén, a húsokat és a húskészítményeket választották. A szakmai előadások mellett kiállításokon, vásáron, valamint különféle versenyeken is bizonyíthatják felkészültségüket a magyar vállalkozások.
A rendezvény célja azonban nemcsak a gazdálkodók, a gyártók és a kereskedők érdekeinek közelítése, hanem a tudatosabb vásárlásra és az egészségesebb életmódra való ösztönzés is. Mivel Magyarország egyike a legsokoldalúbb élelmiszerágazattal rendelkező országoknak, ezért a rendezvény magyar szervezői Budapestet, mint a világ élelmiszerláncának lehetséges fővárosát kívánják bemutatni az eseményen részt vevőknek – írja az Origo.




Kapcsolódó cikkeink